A világ számos pontjáról érkeznek oldalkocsisok a találkozóra.
Első alkalommal szerveznek oldalkocsis motokrosszfutamot a csütörtöktől szombatig tartó Nemzetközi Oldalkocsis Találkozón Kiskunfélegyházán - közölte a főszervező.
Ónodi Árpád elmondta: a kilencedik alkalommal megtartott rendezvény a motoros életformába nyújt bepillantást minden korosztálynak, a gyermekeknek, nagycsaládosoknak, fogyatékossággal élőknek és időseknek egyaránt. Sokuk számára oldalkocsi nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy osztozzanak egy kis motoros élményben - tette hozzá.
Finnországtól Izraelig a világ számos pontjáról érkeznek oldalkocsisok a találkozóra, de több országból, például Törökországból és Hollandiából rendszeresen visszatérő vendégei is vannak a fesztiválnak.
A Félegyházi Motoros Baráti Kör Egyesület és a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület szervezésében zajló rendezvény keretében a helyi Parkerdő mellett kialakított motokrosszpálya látványos bemutatók, továbbá az egyetlen magyar oldtimer oldalkocsis kaszkadőrcsapat, az Izs-Team showjának helyszíne lesz.
A főszervező kiemelte: hosszas szervezőmunka eredményeként idén először nemzetközi oldalkocsis motokrosszfutamot is tartanak. A látványos bemutatón cseh, osztrák és magyar oldalkocsis motokrosszcsapatok mérik össze tudásukat és bátorságukat.
Rendeznek továbbá Kiskunfélegyházán is áthaladó felvonulást, oldalkocsis kiállítást és szépségversenyt, valamint "flúgos futamot" is, ahol amatőr oldalkocsisok állnak majd rajthoz. A gyermekeknek pedig egyebek mellett motoroztatással és kézműves foglalkozásokkal készülnek.
A környék turisztikai és természeti látványosságaihoz csoportos oldalkocsis túrát hirdetnek. Az elmúlt évben Szankon jártak, idén pedig a Bugac határában lévő Pétermonostora-ásatás látnivalóit és a modern látogatóközpontot ismerhetik meg az érdeklődők idegenvezetéssel.
Az estéket ezúttal is koncertek zárják.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.
Ünnepélyes keretek között adta át új üzemcsarnokát a Start Plast Kft. március 20-án Újhartyánban. A korszerű üzem nemcsak a vállalat termelési kapacitását növeli és versenyképességét erősíti, hanem egyúttal a kínai Borche Ltd. fröccsöntő gépgyártó számára magyarországi mintaüzemként is működik majd - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.