A hazai gyártásra támaszkodva lehetőség lesz az országos IC-hálózat kiterjesztésére. A Szolnokon gyártott járművek 200 kilométer per órás sebességgel tudnak közlekedni.
Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs IC+vasúti személykocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen. A hírt kedden Szolnokon, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Homolya Róbert elmondta: tíz-tíz készült a többcélú, illetve a másodosztályú termes kocsikból, és elkezdték további hetven IC+ kocsi gyártását is a kormánydöntésnek megfelelően. Hozzátette, a járművek 200 kilométer per órás sebességgel tudnak közlekedni a pályán.
Közölte, a több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon.
Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba - derült ki Homolya Róbert szavaiból. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb arányban vállalhassanak szerepet.
Korábbi sajtóhírekből kiderült, a kocsok darabonként 420 millió forintba kerülnek, ami 30 százalékkal olcsóbb, mint amennyiért most a piacon kocsikat lehetne vásárolni. A kocsikhoz korszerű mozdonyokat akar vásárolni a MÁV.
Homolya Róbert kitért arra, hogy az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.
Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.
A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta: a vasúti járműgyártásnak kiemelt szerepe van a szolnoki térségben. Emberek ezreinek, generációk sorának élete kapcsolódott a vasúthoz, amely ismét felvirágzik a városban az IC gyártásnak köszönhetően.
A MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas. A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint.
A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg.
Érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.
A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz. A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.