2025.02.10, Hétfő

Száz milliót hoztak a városnak helyi civilek

2013.09.24. 19:16

Összesen 100 millió forintot nyert 13 kecskeméti civil szervezet egészséges életmódra nevelő programok megvalósítására. A következő hónapokban tucatjával lesznek fiatalokat érintő programok, sportolási lehetőségek, egészségügyi felmérések, előadások, beszélgetések. Főként a közösségi oldalakon lehet majd informálódni az eseményekről.

A nyertes tizenhárom kecskeméti civil szervezet közül kedden tízen voltak ott azon a tanácskozáson, ahol mindenki röviden ismertette saját pályázatát. De nem csak ezt ismerték meg, hanem egymást is. Hiszen nem minden szervezetnek hasonló a profilja, lehet, hogy eddig elfutottak egymás mellett. Most az egészséges életmódra nevelés összehozta őket, és lehet, hogy ennek lesznek a jövőbe mutató jelei.

“Most tapasztaltam először, hogy egy adott pályázat esetében ilyen jellegű összefogás nyilvánult meg. Nagyon fontos, hogy a civil szervezetek egymás programjairól tudjanak, ezeket össze tudják hangolni, és nem utolsó sorban ez sokkal ésszerűbb felhasználását jelenti a forrásoknak, minta ezt egyedül tennék” – véli Szabics István, a TIT megyei igazgatója.

Egy-egy pályázó maximum 10 millió forintot nyerhetett. De a 13 szervezet együttesen most mintegy 100 millió forintot költhet el a következő 8-10 hónapban. Ennyi idő alatt kell megvalósítani a programokat. A közösségi oldalakon folyik majd a fő hírverés, de a szervezők egyéb lehetőségekkel is élnek majd. Egymás programjait is ajánlják majd.

“Lesznek klubfoglalkozások, tehát kisebb léptékű programok, de lesznek egész napos rendezvények is, egészségnapok. Ezeken sporttal, egészségügyi mérésekkel, bemutatókkal fogjuk az egészséges életmódot propagálni” – tájékoztatott Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége elnöke, aki egyfajta szóvivőként fogja össze a szervezeteket.

Már szerdán is lesz egy ilyen program. A megyei család, esélyteremtési és önkéntes házban, a Reile Géza utcában ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok lesznek.