2019.02.19, Kedd

Közfoglalkoztatási programok Kecskeméten - Digitális értékmegőrzésre még lehet jelentkezni

admin

2013.11.15

Mintegy 800 álláskereső közfoglalkoztatására nyílik lehetőség Kecskeméten, a különböző országos és helyi programok keretében. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum által koordinált MaNDA programban történő kulturális közfoglalkoztatás és a téli közfoglalkoztatás témakörében tartott ma sajtótájékoztatót dr. Zombor Gábor polgármester, Mák Kornél alpolgármester és Tóth Győzőné, a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

- Kecskeméten a közfoglalkoztatásnak komoly hagyományai vannak - kezdett bele dr. Zombor Gábor. - Az elmúlt években szép számmal alkalmaztunk ezzel a módszerrel munkavállalót és ezek a programok igen jól sikerültek. Kialakult egy olyan mag, amely már a közfoglalkoztatásokon keresztül tudott visszajutni a normál munkaerőpiackra. Pozitív tapasztalataink vannak tehát és úgy látjuk, minél több ilyen programban vesz részt valaki, annál nagyobb az esélye a reintegrációra. Most nagy lehetőséghez jutottunk hiszen az Országos Közfoglalkoztatási Program keretében november 1. és április 30. között két lépcsőben, 549 fő foglalkoztatására kaptuk lehetőséget, amely nagyon komoly létszámnövelkedést eredményez. Ugyanakkor elindult egy olyan mintaprogram is Kecskeméten a MaNDA-program keretében, ahol 45, minimum érettségivel rendelkező vagy diplomás munkanélkülit tudunk alkalmazni a digitális közfoglalkoztatási területén. Ezek a munkavállalók a város kulturális örökségeit, építészeti értékeit archiválják és komoly értéket hoznak létre.

A téli közfoglalkoztatással kapcsolatosan elhangzott: az első lépcsőben 319 álláskeresőt vettek fel közterület takarító munkakörbe, akik a program első és utolsó hónapjában dolgoznak, a köztes időszakban pedig képzésen vesznek részt. A második lépcső december 1-től kezdődik, az abban résztvevők március végéig képzésben részesülnek, és áprilisban közterület takarítók lesznek. A képzések helyszíne a Türr István Képző és Kutató Intézet. Napi 8 órában dolgoznak, a bérük a minimálbér, amely jelenleg 75.500 forint. Bérüket természetesen a képzés idejére is megkapják. Az országos program keretében az állam a bérek száz százalékát finanszírozza, továbbá munkaeszközökre is folyósított támogatást. Az első lépcsőben foglakoztatott csoport már dolgozik a város közterületein.

A program során rendkívül szoros az együttműködés az önkormányzat és, a munkaügyi központ és a Foglalkoztatási Kft. között. A hatósági szerződést az önkormányzat kötötte a munkaügyi központtal, a munkavégést pedig a kft. irányítja. December 1. és február 28. között zajlik majd a helyi program a téli közfoglalkoztatásban. A hó- és  síkosságmentesítésben 156 közfoglalkoztatott vesz részt, akik a Foglalkoztatási Kft. állományába kerülnek.

A MaNDA programmal kapcsolatosan elhangzott: cél a különböző gyűjteményekben országszerte elérhető anyagok digitalizációjának elősegítése, egységes adatbázisba való rendezése. Ezt követően a  létrejött digitális tartalmakat és a hozzájuk kapcsolódó leíró adatokat a MaNDA internet-alapú adatbázisában rögzítik. A program keretében megfelelő végzettséggel rendelkező álláskeresők közfoglalkoztatása valósulhat meg 2013. november 1. és 2014. április 30. között és a jelentkezőket még egészen november végéig várják. Kecskeméten a program előzménye, hogy 2012. október 31-én a „hírös” városban 45 fővel kezdődött meg a Digitális Közfoglalkoztatási Mintaprogram. A városban országosan egyedülálló módon 19 intézmény csatlakozott a kulturális értékek digitalizációs tevékenységéhez: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ., Ciróka Bábszínház, Corvina Óvoda és Általános  Iskola Kertvárosi Általános Iskolája, Európa Jövője Egyesület, Kecskeméti Görög Katolikus  Szervezőlelkészség, HELPI Ifjúsági Iroda, Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház, Katona József Könyvtár, Kecskeméti Televízió, Bács-Kiskun Megyei Művészeti Nonprofit Kft., Népi Iparművészeti Gyűjtemény, Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, Kecskeméti Ifjúsági Otthon, Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítvány, Kecskeméti Városszépítő Egyesület, Kecskeméti Planetárium, Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája, Leskowsky Hangszergyűjtemény, Szentcsalád Plébánia. A polgármesteri hivatal innovációs szerepvállalásának köszönhetően idén a digitalizációs munkába bevont intézmények száma várhatóan megduplázódik. Így most több mint 100 fő vehet részt Kecskemét város kiemelt fontosságú kreatív fejlesztési programjában.

A város kulturális örökségének teljes körű digitalizációja lehetőséget biztosít arra, hogy okostelefonok, iPadok, tabletgépek segítségével valamennyi Kecskemétre látogató vendég betekintést nyerjen Kecskemét történelmébe, kulturális múltjába és jelenébe. A Magyar Nemzeti Digitális Archívumnak köszönhetően napjaink legkorszerűbb informatikai eszközeivel megtekinthetővé válnak a Mikszáth Kálmán regénye alapján 1941-ben elkészült „A beszélő köntös” című film leghíresebb jelenetei. A Városháza előtti főtéren, valamint a turisztikai szempontból kiemelt közterületeken megtekinthetőek lesznek a budai pasa által Kecskemét város számára átadott misztikus köntös körül kialakult események, de a digitalizációnak köszönhetően ingyenesen elérhetővé válnak Kossuth Lajos 1848. szeptember 25-én a régi kecskeméti vásártéren elmondott honvédtoborzó beszédéből fennmaradt emlékek is. Katona József szülőhelyén okostelefonok segítségével bepillantást kaphatunk a nemzeti drámaíró életébe, valamint a Bánk bán leghíresebb jeleneteibe. A város egyes pontjain felcsendülnek Kodály Zoltán zeneművei, a kiterjesztett valóság digitális alkalmazásaival a régi képeslapok, fényképfelvételek, tervtári anyagok felhasználásával bepillantást nyerhetünk Kecskemét múltjába.

A város kulturális jelene sem marad ki a digitális fejlesztésekből. A közgyűjteményekben olyan értékfeltáró munka indul el, amely lehetőséget biztosít virtuális múzeumi látogatásokra betekintést adva a gyűjtemények színes kulturális programkínálataiba. A kulturális örökség digitális feldolgozásával várhatóan 2-3 év alatt elkészül Kecskemét város digitális kulturális értékkatasztere. A digitális közfoglalkoztatási program azon túl, hogy álláslehetőséget kínál a kecskeméti és Kecskemét környéki diplomás álláskeresők számára, megalapozza a város jövőbeli digitális turisztikai fejlesztési programját, lehetővé teszi az iskolák számára a történelmi és kulturális értékek oktatási célú felhasználását, és hozzájárul ahhoz, hogy Kecskeméten is létrejöhessenek olyan kreatív munkahelyek, amelyek világszínvonalú és versenyképes szolgáltatásokat tudnak biztosítani a nemzetközi digitális piacon.