2025.05.10, Szombat

Semjén Zsolt kapta Kalocsa első díszpolgári kitüntetését

2014.03.15. 11:45

Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között adta át Török Ferenc Kalocsa polgármestere Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a KDNP országos elnökének a kalocsai választókerület egyéniben megválasztott képviselőjének a város díszpolgári kitüntetését. Az átadáson a több városi képviselő nem jelent meg.

Délelőtt kilenc órától tartó ünnepséget a Liszt Ferenc Alapfokú Intézmény tanulóit hallhatták, akik a hegedűvel próbálkoztak, zongorán közreműködött Felnagyné Geri Emese, és felkészítőjük Csicsák Lászlóné volt – mondta el Dávid Edit, aki az eseményt konferálta.

Majd rendkívül protokolláris eseményen dr Kiss Csaba Kalocsa jegyzője felolvasta a Kalocsa Város képviselő testületének a díszpolgári cím adományozására vonatkozó határozatait és Török Ferenc polgármester pedig elmondta laudációját. Ezt követően Török Ferenc egyesével adta át Semjén Zsolt részére a kitüntető oklevelet, a díjhoz járó szalagot, kitűzőt és gyűrűt.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ezt követően megköszönte a díjat és az elmúlt nyolc évben a térségben élők szeretetét és támogatását megígérte, hogy bárhová vigye is a sorsa ő mindig Kalocsát fogja képviseli és a így a kalocsai mindig, minden esetben számíthatnak rá.

Az eseményen a város ellenzéki képviselői közül Török Gusztáv, Loibl László és Szabó Patrik nem vett részt az ünnepségen.