2024.12.03, Kedd
Egész nap alkottak a bajai gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek
Illusztráció: pexels.com

Egész nap alkottak a bajai gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek

baja.hu

2020.09.29. 15:58

Előbb a papírkollázs készítésének módszerét sajátíthatták el, majd a már megtanult technikát alkalmazhatták a csendéletek festésére is.

Képzőművészeti foglalkozáson vehettek részt szeptember 25-én a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálatató gondoskodásában lévő gyermekek - olvasható Baja város honlapján. Az eseménynek a szolgáltató Szent Antal utcai irodája adott otthont.

Tizennégy, különböző korú gyermek ült fegyelmezetten, maszkban a körben elhelyezett asztaloknál, és figyelte Androvics Blanka, a budapesti Képzőművészeti Egyetem hallgatójának magyarázatait és ismertetését a színkeverés technikájáról. Előbb a papírkollázs készítésének módszerét sajátíthatták el, majd a már megtanult technikát alkalmazhatták a csendéletek festésére is, ehhez az asztalokon sorakozó gyümölcsöket-zöldségeket használhatták segítségül.

A katymári iskola negyedik osztályos tanulója, Bernát Lili két testvérével együtt vett részt a foglalkozáson, és mindannyian nagyon jól érezték magukat. 

 

Fontos a tehetséggondozás

Mindenki jó valamiben, a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermekek számára pedig különösen fontos a tehetséggondozás, a lehetőség és támogatás képességeik kibontakoztatására – emelte ki Kiss Gábor, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Bács-Kiskun megyei területi igazgatója. Mint elmondta:

a Szent Ágota szolgálat 2011 januárjában jött létre a Szegedi-Csanád Egyházmegye fenntartásában, 2011 decembere óta pedig Bács-Kiskun megyében is ellátja a szakellátási feladatokat.

Célja, hogy azok a gyermekek, akik nem nevelkedhetnek saját családjukban, találják meg a helyüket nevelőszülőknél vagy kis létszámú lakásotthonokban. - Jelenleg az egyik legnagyobb nevelőszülői hálózattal rendelkezünk, 2020. július 1-től a szolgáltató az ország nyolc megyéjében közel 5 ezer férőhellyel működik. A megyében is nagy a nevelőszülői hálózatunk: közel 370 családnál 1175 gyermek nevelkedik, valamint három gyermekotthonban 86 férőhelyen élnek fiatalok, gyermekek. Folyamatosan keressük és képezzük a nevelőszülőket.

A megyében tíz területi irodát tartunk fenn, ott dolgoznak a nevelőszülői tanácsadók, akik mindenben segítik a nevelőszülőket. Ők bármikor elérhetők, látogatják a családot, segítik a gyerekeket minden ügyes-bajos dologban, egyúttal természetesen némileg ellenőrzik is, hogy a biztosított támogatásokat a családok a gyermek javára fordítják – ismertette a területi igazgató.

 

Várják a nevelőszülők jelentkezését

Hozzátette: 2014 óta a nevelőszülői munka foglalkoztatási jogviszonynak számít, amiért a nevelőszülő fizetést kap, és a gyerekek ellátására is meghatározott összeg jár. Folyamatosan várják a nevelőszülők jelentkezését a tanácsadó irodákban és további elérhetőségeken. A jelentkezőket előbb személyes beszélgetés során mérik fel, ezt környezettanulmány követi, amelynek során megnézik a fizikai feltételeket. Ha mindent megfelelőnek találnak, akkor pszichológusi meghallgatás következik, amely után egy csapat dönt az alkalmasságról. Utána jön egy 60 órás képzés a Szent Ágota szolgálat szervezésében, itt a jelentkezők elsajátítják az alapokat, sikeres vizsga után pedig működési engedélyt kapnak, és fogadhatnak gyerekeket. A képzést mindig ott tartják, ahonnan a legtöbben jelentkeznek.

Cziczinger Szilvia nevelőszülői tanácsadóként büszke arra, hogy a környékben sok a nevelőcsalád, 210 gyermek nevelkedik ilyen körülmények között. Ugyanakkor további jelentkezőket is szeretettel fogadnak, hiszen az igény igen nagy.

A gyermekek fizikai jóléte mellett kiemelt figyelmet kap az élmények biztosítása is, igyekeznek számukra rendszeresen olyan programokat szervezni, amelyek keretében fejlesztik az önbizalmukat, képessé téve őket célok kitűzésére és megvalósítására.

- Nevelőszülőknél élő, családjukból kiemelt, állami gondozott gyermekek esetében az önbizalom fejlesztése különösen fontos, a művészet eszköze pedig megfelelő erre. Olyan gyerekek számára szerveztük ezt a foglalkozást, akik szívesen festenek, rajzolnak, esetleg a vizuális iskolába is járnak, vagy olyan rajszakkörre, ahol folyamatosan tudnak gyakorolni, kibontakoztatva a tehetségüket. Ehhez akartunk egy kis pluszt hozzátenni a foglalkozás vezetőjével, megismertetve a gyerekeket a professzionális festészet alapjaival – foglalta össze a tanácsadó.

BajaBajaSzent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekotthonképzőművészet