2024.04.20, Szombat
Megmenekült a kisbolt Újteleken
Fotó: MTI/Miniszterelnökség

Megmenekült a kisbolt Újteleken

MTI

2024.02.16. 14:09

Országszerte 1400 településen sikerült megőrizni a boltokat egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázat segítségével.

Hirdetés

 A Magyar falu programban 2021-ben meghirdetett, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően Magyarországon mintegy 1400 településen sikerült megmenteni a kisboltokat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Bács-Kiskun vármegyei Újteleken. Gyopáros Alpár kiemelte: a pályázók között 100 olyan kistelepülés is volt, ahol a korábbi években már nem is működött az üzlet, de a kisboltfelújítási pályázati forrásból sikerült újranyitni a kiskereskedéseket.

Bács vármegyében 80 település kapott pályázati támogatást

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy Bács-Kiskun vármegyében mintegy nyolcvan településen éltek a lehetőséggel, és összesen 2 milliárd forint értékben pályáztak a kistelepülések boltjainak megmentésére. Kiemelte, a pályázat lehetőséget teremtett azoknak az ingatlanoknak a felújítására vagy megvásárlására, amelyekben a kisbolt működött.

A forrásból az igénylők költhettek továbbá eszközbeszerzésre, így az üzlet teljes berendezését is megújíthatták, de az elnyert összeg egy részét bértámogatás formájában is felhasználhatták.  A Magyar falu program keretében minden magyarországi kistelepülésen működő kisbolt számára nyitottak egy átmeneti támogatási kasszát, amelynek keretében 2800 kiskereskedésnek összesen 8 milliárd forint értékben segítettek rezsiszámláik kifizetésében. 

Újteleken az önerőből és a pályázati forrásból újult meg a volt

A Bács-Kiskun vármegyei Újteleken 5 millió forint önerő mellett a Magyar falu program mintegy 21 millió forint pályázati forrásából újult meg a település boltja. A kalocsai járás egyik legkisebb, 364 lélekszámú községében egy házaspár családi vállalkozásként, három éve üzemelteti az üzletet. A támogatást az épület külső és belső felújítására, valamint eszköz- és berendezésvásárlásra fordították.

MegyeBács vármegyeÚjtelekMagyar falu programkisboltpályázat