2024.04.16, Kedd

Sok a kátyú az utakon, még nem késő kátyúbiztosítást kötni

mti

2018.03.18. 07:00

Az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő nem köteles megtéríteni, azonban továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni.

Hirdetés

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleménye idézi Papp Lajost, a szövetség gépjárműszekciójának elnökét, aki elmondta: az utak kezelői évek óta az úthibák okozta kárigényeknek csupán mintegy felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét növelni lehet a kár körültekintő dokumentációjával és megfelelő kátyúbiztosítás megkötésével.


Az alkuszok közleménye szerint a kátyúkár megfelelő dokumentálása érdekében célszerű a helyszínen azonnal a kátyúról, a helyszínről és a sérülésről jól beazonosító fényképeket készíteni, lehetőség szerint tanúkat szerezni, komolyabb kár esetén pedig hatósági jegyzőkönyvet is készíttetni.
Jelezték: a kátyúkár-biztosítás már akár 2-3 ezer forint éves díj ellenében megköthető, jellemzően kötelező vagy casco-biztosítások mellé választják, de önállóan is elérhető egyes biztosítóknál. Papp Lajos kiemelte: egyes kátyúbiztosítások esetében az sem kizáró feltétel, hogy a kár táblával jelzett útszakaszon keletkezett. A kárt a baleset helyszínétől függetlenül mindig a biztosító felé kell jelenteni, a térítés pedig - a casco biztosítással ellentétben - az önrész levonása nélkül jár a kárt szenvedett autósnak.

 

 

Megyekátyúkátyúbiztosítás