2017. szeptember 9-én Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint az NMI Művelődési Intézet együttműködésében, több ágazat összefogásával valósul meg a III. Magyar Értékek Napja.
A programsorozat szépen példázza a közös értékeink iránt érzett felelősség mozgósító erejét, hiszen a III. Magyar Értékek Napja 19 megye és 6 határon túli régió, valamint közel 600 közreműködő, fellépő részvételével zajlik: a 10 órányi kulturális program mellett 30 kiállítói pavilon, valamint 26 kézműves foglalkozás és interaktív mesterségbemutató gondoskodik a színvonalas kikapcsolódásról.
Az egész napos rendezvény keretében az előző két – 2013-ban és 2015-ben rendezett – Magyar Értékek Napja hagyományaihoz híven a Kárpát-medence szellemi és tárgyi kulturális örökségének legjavával találkozhat a látogató. A nagyszabású, értékorientált esemény lehetőséget teremt a megyékben és a külhoni magyarlakta régiókban fellelhető, egy-egy térség kultúráját fémjelző értékek, hagyományok és alkotások bemutatására.
A rendezvényen hazánk 19 megyéje, valamint a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mutatják meg nemzeti kultúránk legféltettebb kincseit, hagyományainkat, a térség népzenei örökségét és tárgykultúráját. A helyszínen honi és külhoni értéktár-kiállítások, viseletbemutatók, népi mesterségekhez kötődő kézműves foglalkozások várják a látogatókat, a színpadon pedig kiemelkedő eredményt elért hazai és határon túli amatőr művészeti csoportok mutatkoznak be, és a közönség akár táncra is perdülhet a táncházban. A gyerekek és a játékos kedvű felnőttek a magyar értékek és hungarikumok játszóházában játékos formában ismerkedhetnek a magyarság csúcsteljesítményeivel, és részt vehetnek az értékünnephez kapcsolódó pecsétgyűjtő játékon is.
Bács-Kiskun megye a Mayossa Néptáncegyüttes: Dél-alföldi táncok című produkciójával jelenik meg az eseményen.
Részletes program (A III. Magyar Értékek Napja minden programeleme ingyenesen látogatható!)
Forrás: nminkft.hu
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.