Számos kecskeméti és megye béli művésztárs, tisztelő, művészet- és környezetbarát vett részt a Múzeumok Éjszakájának elő délutánján a Tudomány és Művészetek Házában, Jászberényi Matild bajai textilművész kiállításának megnyitóján.
A TIT Örökség Galéria ez évi ötödik tárlata most is elegáns kivitelezést kapott. Megnyitó beszédet ifjú Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész mondott. A kiállítás-avató hangulatát nagyemma és nagyimi inevnciózus muzsikája tette tökéletessé.
A kiállítás július 23-ig tekinthető meg hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között (Kecskemét, Rákóczi út 2., bejárat a Főtér felől).
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.