A beruházás fő célja a közbiztonság növelése.
Az utóbbi időben többször adódtak olyan helyzetek a piacon, melyeknél segítette volna a kamerarendszer, ezért is vált szükségessé a kiépítése, hangsúlyozta Pozsgai Imre, a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: hiánypótló fejlesztésről van szó. – A közbiztonság fenntartása a fő cél. Előfordultak zsebtolvajlások, kisebb bűncselekmények, vétségek, ezeket szeretnénk megelőzni. A rendszer a vevők és a vásárlók biztonságát egyaránt szolgálja.
– Huszonöt mozgásérzékelő kamera ügyel a vagyon-és közbiztonságra a városi piacon. A 90 fokos látószögű berendezések minden pontot figyelnek, így a ki- és bejáratokat, az utcafrontot, a vásárteret, valamint a közel 600 árushelyet is. A kamerák fokozzák az árusok és a vevők biztonságérzetét – emelte ki Mészáros István piacvezető. A rendszer egy belső tárhelyre menti a képeket, így a biztonsági személyzet utólag is visszakeresheti a rögzített képet.
A bajai piacon hamarosan egy hangosító rendszert is kiépítenek. Mintegy 100 hangszórót szerelnek fel a csarnokban, illetve a kültéri vásárlótéren, biztosítva az árusok és a vásárlók megfelelő tájékoztatását.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig