Megkezdődött a négy napon át tartó Agro sztár fesztivál kedden Kiskunfélegyházán, valamint a helyszín ad teret a a Szakma Kiváló Tanulója verseny lebonyolításának a húsipari és lovász diákok között.
Erősödött és jelentős fejlődésen ment át az agrárgazdaság Magyarországon, nagymértékben nőtt a foglalkoztatás és az export. Megkezdődött a négy napon át tartó Agro sztár fesztivál kedden Kiskunfélegyházán, valamint a helyszín ad teret a a Szakma Kiváló Tanulója verseny lebonyolításának a húsipari és lovász diákok között.
Román István az FM agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára, az FM által fenntartott Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett esemény megnyitóján elmondta, azon munkálkodnak, hogy amit az országban megtermelnek, azt minél nagyobb mértékben itt is dolgozzák fel, majd értékesítsék a hazai és nemzetközi piacokon. Fontos, hogy a kiváló magyar élelmiszerek minél több helyen elérhetőek legyenek.
A helyettes államtitkár méltatta a kiskunfélegyházi szakiskolát, ahol kiváló szakmai munka folyik és ahol sikerült megteremteni a színvonalas, gyakorlatorientált képzés feltételeit. Az intézmény komoly együttműködéseket alakított ki gazdálkodó szervezetekkel.
Elismerésre méltó, hogy a fesztivál keretében az iskolában rendezik a Szakma kiváló tanulója versenyt a húsipari termékgyártó és a lovász szakmában. Rózsa Pál, a kiskunfélegyházi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskola igazgatója elmondta, a versenyek látványos részébe a közönség is betekinthet, a rendezvény célja a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmák társadalmi presztízsének javítása. Az iskola tangazdaságában növénytermesztés, állattenyésztés folyik. A felnevelt sertéseket a tanulók vágják le, majd a húsipari tanüzemben előállított termékek az iskola boltjában a lakosság számára is elérhetővé válnak.
forrás: mti / infokiskunfelegyhaza.hu
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.