2024.03.29, Péntek

Új, korszerű és szép épülettel bővül a Constantinum Intézmény

kiskunfelegyhaza.hu

2018.09.09. 16:12

A Jókai utca 3. sz. alatti építési területen ünnepélyes keretek között helyezték el a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának fenntartásában működő kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégiuma új 8 tantermes iskolaépületének alapkövét.

Hirdetés

Mintegy 700 millió forintos intézményi beruházás vette kezdetét Kiskunfélegyházán szeptember 5-én. 

Az eseményen Mindák József intézményvezető és Dávid Bernadett általános főnöknő mondott köszöntőt, majd Csányi József polgármesterrel közösen elhelyezték az alapkőbe azt a kapszulát, amely az intézmény dolgozóinak, tanárainak és tanulóinak névsorát, valamint a város címerét rejti magában.

 

– Ünnep ez a mai, hiszen talán csak merész álmainkban jöhetett elő, hogy a gyermekeink egyszer tágasabb udvarban, modern új iskolaépületben tölthetik jellemüket és tudásukat fejlesztő mindennapjaikat. Ma mégis itt állhatunk, hiszen a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium Móra Ferenc Általános Iskolája új épületének alapkőletétele valósulhat meg. Nehéz szavakba önteni ennek az örömnek a hatását, szerepét, jelentőségét, hiszen napjainkban – amikor értékválságokat tapasztalhatunk, mégis a lelkünk mélyén biztos ponthoz kötődünk. Ahogy a Zsoltárok könyvében is olvashatjuk: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” Isten szolgálatában állva nagyon jó és bölcs gazdaként nyújtott segítő kezet, amikor felmerült annak az igénye és szükségessége, hogy iskolánk épületkomplexuma bővítésre kerüljön. Hálásak vagyunk ezért, hiszen tudjuk, hogy gyermektanulóink, alsós évfolyamaink számára egy kis sziget lesz ez, ahol egészségesen, biztonságosan tudnak majd fejlődni, ahol mosolyuk, derűjük, vidámságuk hivatásunkat fogja továbbra is erősíteni – fogalmazta meg üdvözlő beszédében Mindák József intézményvezető.

Dávid Bernadett általános főnöknő így összegezte gondolatait a kezdődő beruházásról: – Az ünnep és öröm napja a mai nap, mind a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek, mind a kiskunfélegyháziak életében. Minek örülünk igazából, mit ünneplünk ma? Egy betontömeg mélybe helyezését? Nem! Ünneplésünk oka az elmúlt években jól végzett munka megbecsülése, a tanítás magas színvonalának elismerése, a keresztény értékek mellett való elköteleződés.

Az imént felsorolt, felelősségteljes munka, és a katolikus iskola kisugárzása tette híressé és vonzóvá nemcsak a kiskunfélegyházi emberek, hanem a környék lakói számára is a Constantinumot, olyannyira, hogy növelni kell a férőhelyek számát. Ezért van ma alapkőletétel. A mai alapkőletétel bátorságra vall, az iskola történetének folytatását jelenti, mert mi, a Kalocsai Iskolanővérek, reményteljesen nézünk a jövőbe. Bízunk abban, hogy a nálunk végzett diákjainkból nőnek fel a keresztény édesanyák és édesapák, s ezzel megvalósítjuk az alapítóink szándékát is – zárta gondolatait Dávid Bernadette főnöknő.

A beruházás kivitelezője az ELŐ-SZER Kft.

 

KiskunfélegyházaKiskunfélegyházaConstantinum