2024.03.29, Péntek

Jelentősen nőtt a Graboplast Zrt. nyeresége tavaly

2016.04.17. 07:05

A tatabányai után kecskeméti fejlesztésbe kezdő Graboplast egy év alatt megduplázta nyereségét.

Hirdetés

A tatabányai után kecskeméti fejlesztésbe kezdő Graboplast egy év alatt megduplázta nyereségét. A győri vállalat a speciális padlók terén tovább erősítené meghatározó európai szerepét. Kecskeméten is jelentős összeget fektet be, 2017 végéig tovább növelik a foglalkoztatottak számát. A bács-kiskuni megyeszékhelyen tavasszal olyan beruházás kezdődött, amely lehetővé teszi a vállalat versenyképességének és exportbevételeinek további növekedését. 

Több mint kétszeresére, 467 millió forintra nőtt a Graboplast Zrt. adózott nyeresége tavaly, a 2014. évihez képest. A vállalat 2015-ös pénzügyi beszámolóját a társaság közgyűlése egyhangúan elfogadta.
A győri, kecskeméti és tatabányai gyártó bázisokkal rendelkező padlógyártó vállalat árbevétele 3 százalékkal, 18 milliárd forintra nőtt 2014-hez képest, amelynek kilencven százaléka exportból keletkezik. 
Az alkalmazottak száma tavaly több mint hetvennel nőtt, megközelítette a 640-et a fejlesztéseknek köszönhetően. 
Idén februárban nyitották meg a vállalat új gyártó egységét, a Grabo Design Padlógyárat Tatabányán. A 6,2 milliárd forintból felépült új bázis a vállalat beruházási programjának első lépcsője volt, és olyan új technológiával előállított padlóburkolatok készülnek ott, amelyek piaca világszerte tíz százalék feletti növekedést mutat.
A vállalat a következő időszakban Kecskeméten is jelentős összeget fektet be, 2017 végéig tovább növelik a foglalkoztatottak számát. A bács-kiskuni megyeszékhelyen tavasszal olyan beruházás kezdődött, amely lehetővé teszi a vállalat versenyképességének és exportbevételeinek további növekedését. 
Jancsó Péter, a Graboplast elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy az exporttevékenység fejlesztésével a vállalat célja az új padlótípusoknál az átlag feletti növekedés elérése, ezáltal a speciális padlógyártók meghatározó európai szereplőjeként piaci súlyának további növelése. 
A cég a lakossági padlók előállítása mellett saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt Győrben és Tatabányán, illetve parkettát készít Kecskeméten. A cég a világ egyik legnagyobb busz- és vonatpadló-gyártója, a vállalat készítette például a riói és a sanghaji metró padlóját.

forrás: mti / magyarepitok.hu

Galéria

KecskemétGraboplastlaminált padlópadló