2024.03.29, Péntek
Újabb fiatal kecskeméti focista a válogatottban
Fotó: kecskemetite.hu

Újabb fiatal kecskeméti focista a válogatottban

kecskemetite.hu

2020.11.05. 18:08

A fiatal csatár 17 évesen meghatározó tagja lett a kecskeméti felnőtt együttes keretének, most korosztályos válogatott lett.

Hirdetés

Radnóti Dániel és Berta Csaba után újabb KTE LA növendék kapott meghívót a magyar korosztályos fociválogatottba ebben a szezonban – írja a harmadosztályban szereplő Kecskeméti TE honlapja. Szalai József először lehet ott az U19-es együttes összetartásán.

A honlap emlékeztet, a fiatal csatár 17 évesen meghatározó tagja lett a felnőtt együttes keretének. Öt alkalommal kezdőként, kilencszer csereként lépett pályára már az NBIII-ban, eddig három gólt és egy gólpasszt jegyez. Hétvégén is kivette a részét a Taksony elleni 2-1-es sikerből, ő lőtte első kecskeméti gólt.

Az U19-es válogatott vasárnap találkozik a fővárosban, ahol szerdáig edzőtáboron vesznek részt. „Nagyon meglepett a meghívás, éppen ezért is örültem neki nagyon” – értékelt a KTE honlapjának a támadó. „Összességében pozitívan értékelném az eddigi szezonomat, szerencsére ez gólokban is kezd megmutatkozni. Ennél szeretnék sokkal többször a kapuba találni a jövőben, természetesen önkritikus vagyok magammal szemben, van még mit javítani a játékomon.”

Kecskemétfoci