A Kárpát-medencei pásztorkultúra kerül a középpontba a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozón, amelyen hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri rendezvények is várják a közönséget szeptember 17. és 20. között.
A Hírös Agóra által a Hagyományok Háza partnerségével szervezett eseménysorozat nagy figyelmet fordít a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, mind a nagyközönségnek, mind pedig a szakmának szóló programokban.
A Kárpát-medence népeinek történetében a zeneszolgáltatás területén két társadalmi csoport játszott kiemelkedő szerepet. Az utóbbi három évszázadban egyre inkább a cigány kisebbség köréből kerültek ki a zeneszolgáltatás hivatásos specialistái, akik a késő barokk divatját követve, a vonós hangszerek együttműködésére épülő kamaraformációkban szolgálták ki a többségi társadalom zenei igényeit.
A térség parasztságának hangszeres zenei hagyományát a barokk kort megelőző évszázadokban viszont olyan hangszerek jellemezték, amelyek a 19-20. századra jellemzően már csak a pásztorok használatában maradtak fenn: a vonósbandák megjelenése előtt a magyar falu mulatságainak, lakodalmainak muzsikusai leginkább dudások voltak.
A pásztorok hangszeres zenei hagyománya az 1972-ben zászlót bontó magyar táncházmozgalomra is hatással volt, hiszen ekkortól kezdve egyre több fiatal kezdett furulyázni vagy dudálni, többen közülük népzenei örökségünk ezen archaikus rétegének utolsó, hagyományőrző pásztoraitól tanulva - emlékeztetnek a szervezők, hozzátéve: mindezen okokból a Kecskeméti Népzenei Találkozó idei programjait is a pásztorhangszereknek, illetve az azokon megszólaló muzsikának szentelik.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.