Új, a korábbinál mintegy ötször nagyobb bérelt telephelyre költözött a Magyar Posta kecskeméti logisztikai üzeme és a garázsa.
A Magyar Posta készül az év végi csúcsforgalomra, a vállalat egyebek mellett 21 ezer négyzetméterrel bővítette a csomagfeldolgozó telephelyeit országszerte. A folyamatosan növekvő e-kereskedelem egyre inkább szükségessé tette a posta csomagfeldolgozási hálózatának bővítését. Így idén ősszel a vállalat egy budapesti, több mint 7 ezer négyzetméteres új logisztikai ingatlant vett használatba, amely a budaörsi Országos Logisztikai Központ (OLK) tevékenységét egészíti ki. A két üzem együttes működésével az eddigi teljesítmény 40 százalékkal növelhető.
A posta vidéken is bővítette csomaglogisztikai hálózatát. Nyíregyházán, Békéscsabán, Hatvanban és Győrben októberig nagyobb telephelyre költöztek a csomagfeldolgozó üzemek. További hasonló bővítések és költözések valósultak meg novemberben Székesfehérváron, Debrecenben és Kecskeméten.
A Magyar Posta létszámnöveléssel is készül a megnövekedett csomagforgalomra, 800-zal többen dolgoznak a vállalatnál, mint tavaly év végén. Növelték csomagautomaták rekeszeinek számát is, 3800-ról több mint 4200-ra, és 12 városban ideiglenes csomagátvevő helyeket, ünnepi csomagpontokat létesítenek, ahol a hét minden napján reggeltől estig átvehetők a csomagok.
Idén október második felében a kézbesítendő csomagok száma több napon is 10 százalékkal meghaladta a tavalyi karácsonyi csomagforgalom napi átlagát, a 94 ezer darabot. November első felében pedig több olyan nap is volt, amikor 15-20 százalékkal nagyobb csomagmennyiség érkezett. A múlt pénteki Black Friday után pedig mintegy 40 százalékkal ugrott meg a napi csomagtömeg a tavaly decemberi napi átlaghoz képest.
A Magyar Posta 2016-ban több mint 17 millió csomagot kezelt, idén akár 20 millió fölé is kerülhet ez a szám. A külföldről, jellemzően webáruházaktól érkező árutartalmú levélküldemények száma tavaly 14 millió volt, idén várhatóan 16,5 millió körül lesz.
Salacz László, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: Kecskemét robbanásszerű fejlődése és a Magyar Posta kialakulása egy időre tehető, hiszen a vállalat idén ünnepelte önállóvá válásának 150. évfordulóját. A Magyar Királyi Posta ugyanis a kiegyezés évében, 1867-ben lett független.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.