2024.04.16, Kedd

2017. augusztus 16-án Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal épületében megtartották a Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései elnevezésű projekt záróünnepségét.

Hirdetés

Az ünnepségen részt vett Dr. Kovács Zoltán a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő, valamint Kovács Ernő a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a köszöntő beszédében elmondta: fűtésre és hűtésre fordítjuk ma Magyarországon az energiák 40%-át és az épületek 80%-a nem felel meg az energetikai elvárásoknak. Fontos, hogy kollégáink - és ügyfeleink is - kulturált körülmények között tudjanak dolgozni. Az épületek felújításával javítjuk a városképet, valamint hozzájárulunk a helyi közösség építéséhez - mindezt állami, és uniós forrásból.

Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a köszöntő beszédében ismertette a projekt főbb elemeit.

A mai ünnepségen a már elkészült Foglalkoztatási Főosztály (Klapka utca 34.), valamint az Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény és Talajvédelmi Főosztály (Halasi út 36.) épületeinek átadására kerül sor, így ennek a két hivatalnak a dolgozói is megfelelő körülmények között dolgozhatnak. Két hivatal, a Bajai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály, valamint a Kunszentmiklósi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály épületei már átadásra kerültek. A bajai Árpád téren található Társadalombiztosítási Főosztály, Nyugdíj Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály épületének átadására pedig 2017. augusztus 25-én kerül sor.

Az fejlesztések és felújítások során végbement az épületek homlokzatainak utólagos hőszigetelése, a lapostetők vízszigetelésének felújítása, a homlokzati nyílászárók cseréje, a meglévő fűtési hálózatok és a hozzátartozó hőleadók elbontása és korszerűsítése, a fűtési és hűtési rendszerek korszerűsítése, valamint a napelemes rendszer kiépítése, melyekkel jelentős energiák válthatóak ki. A felújítások során a főbb szempontok közé tartozott a megújuló energiák alkalmazására és a fosszilis energiák visszaszorítására is alkalmas épületek kialakítása.

Dr. Zombor Gábor köszöntő beszédében elmondta: a közigazgatás átalakításával kapcsolatban kezdetben voltak kétségek, de az elmúlt évek kifejezetten pozitívak voltak.  Az ügyintézés sokkal egyszerűbb, és ügyfélbarátabb módon történik mind a megyében, mind a városban.

Az épületátadó ünnepség után sor került egy oklevél átadó ünnepségre is, melyen a kormányablak képzésben résztvevők megkapták az elismerő okleveleiket.

Galéria

KecskemétBács-Kiskun Megyei KormányhivatalKecskemétenergetikai korszerűsítésfelújításFoglalkoztatási OsztályÉlelmiszerlánc-biztonsági, Növény és Talajvédelmi Főosztály