A város szívében, az egyik legszebb, egykori nagypolgári ház mostantól a kamara kalocsai képviseleteként szolgálja a köztestület közjogi feladatainak ellátását.
"Történelmi ez a mai nap, sikerült megvalósítani egy álmot, ugyanis egy gyönyörű értéket mentettünk meg." - Így köszöntötte Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kalocsai székházavatón megjelent vendégeket.
Ez a beruházás abba az értékteremtő munkába illeszkedik, ami a kamara tevékenységét jellemzi. Gaál József buzdította a vállalkozások vezetőit, hogy használják az új székházat, és keressék meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a kamara képes számukra segítségként nyújtani. Köszöntő beszédében az elnök elismerését fejezte ki mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ez a lepusztulóban lévő épület ilyen széppé varázsolódott, és a remények szerint egy igazi pezsgő vállalkozói életet generál Kalocsán.
Az ünnepség alkalmat adott arra, hogy ökumenikus áldásban részesüljön a patinás épület és mindenki, aki használni fogja azt. A szolgálatot Gera Csontos Hajnalka, a Kalocsai Református Egyházközség lelkésze, valamint dr. Mészáros István címzetes prépost, a Szent István király templom igazgatója végezte.
Az ünnepségre és az avatásra a díszes kapu előtt került sor. A nemzeti színű szalagot Font Sándor országgyűlési képviselő, Gaál József kamarai elnök, Sziráki Szilárd, a kamara ipari alelnöke és dr. Bálint József, Kalocsa város polgármestere vágta el.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.