A készülő digitális agrárstratégia alapja, hogy a mezőgazdasági termelők a mindennapi munkájuk során használni és hasznosítani is tudják a számos új technológiát és az ehhez kapcsolódó tudást, éppen ezért a képzés és tudásátadás központi kérdése lesz a következő éveknek - mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Kecskeméten.
Feldman Zsolt az AgroFIELD Akadémia rendezvényén kiemelte: a kormány kiemelten kezeli, hogy segítő feltételeket biztosítson a környezetet, a talajt és a vizet egyaránt kímélő precíziós gazdálkodáshoz.
Az új technológiák beszerzésének megkönnyítésén túl azonban fontos szempont, hogy az ehhez szükséges tudás is rendelkezésre álljon, mind a közép- és felsőfokú oktatás, mind pedig a felnőttképzés szintjén.
Ennek érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával jelenleg is folynak az előkészületei a még idén elinduló Digitális Agrárakadémia felépítésének, amely célcsoportonként különböző módon és tartalommal biztosítja a tudás átadását az erre nyitott mezőgazdasági termelők számára - tette hozzá az államtitkár.
A képzésen, ismeretátadáson és a digitális esélyegyenlőtlenség csökkentésén túl további célja a kormánynak az egyre több bemutató gazdálkodás létrejöttének támogatása is. Az egyes technológiák alkalmazásáról szerzett gyakorlati tapasztalat szintén nélkülözhetetlen a gazdaságok versenyképessége, költségcsökkentése vagy éppen jövedelemtermelő képessége szempontjából.
Az államtitkár szerint, az egyértelműen látszik, hogy üzemmérettől függetlenül a legtöbb magyar mezőgazdasági termelő számára hasznos és megtérülő az új technológiák alkalmazása, de elengedhetetlenül fontos a működtetéshez szükséges tudás megszerzése is, mert csak így lesz hosszútávon is működőképes a beruházás.
A kormányzat jelenleg annak előkészítésén is dolgozik, hogy 2020 után a digitális technológiák hatékonyabb használatát, fejlesztését segítő projektek, beruházások, innovációkat támogató pályázatok jelenjenek meg.
A cél az, hogy "a magyar mezőgazdasági közösség minél szélesebb platformon tudjon így vagy úgy forrásokhoz, illetve erősebb szereplők révén jobb minőségű tudáshoz és információhoz jutni" - fogalmazott.
Magyarországon az elöregedett ingatlanállomány miatt számos lakóház szorul felújításra. Jellemzően a kisebb településeken találkozunk korszerűtlen állapotú házakkal, amelyek esetében igen nagy százalékban a tetőszerkezet állapotának javítása lenne a legsürgetőbb kérdés. A kormány többféle otthonfelújítást ösztönző programot indított annak érdekében, hogy javítsa a vidéken élők lakhatási körülményeit, ugyanakkor a támogatásokhoz szükséges feltételek és az ingatlan pontos földrajzi elhelyezkedése nagymértékben meghatározza, hogy melyik irányba érdemes elindulni. A Vidéki Otthonfelújítási Program jelentős anyagi segítséget nyújt – akár energetikai tanúsítvány nélkül is –, ráadásul már a nyugdíjasok számára is elérhető.
A szükséges elektromos áram közel egyharmadát állítja elő a baranyai telephely új fejlesztése.