2024.05.08, Szerda

A Kecskeméti Televízió már elérhető a Telekom IPTV kínálatában

2014.06.05. 09:20

A Kecskeméti Televízió, Kecskemét megyei jogú város helyi televíziójának adása 2014. májusától bekerült a Magyar Telekom digitális szélessávú IPTV szolgáltatásának csatornakínálatába. Ezzel a Kecskeméti TV még több háztartásban és korszerű, digitális minőségben vált elérhetővé Bács-Kiskun megye székhelyén és a vonzáskörzetéhez tartozó településeken is.

Hirdetés

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét megyei jogú város alpolgármestere így nyilatkozott: „Örömmel fogadtuk a fejlesztést, amelynek köszönhetően jelentősen bővült a Kecskeméti TV elérhetősége, és ezáltal javulhat a polgárok tájékozottsága. Ez a lehetőség kedvező visszhangot váltott ki mind Kecskemét város vezetése, mind a város lakossága körében, hiszen köztudott, hogy a helyi híreknek, információknak a legrészletesebb és leghitelesebb forrása a városi televízió.” 
Kovács Róbert, a Magyar Telekom műszaki szolgáltatások igazgatója elmondta: „Kecskeméten és vonzáskörzetében már közel 12 ezer háztartásban érhető el aTelekom IPTV szolgáltatása. A Telekom a továbbiakban is folyamatos fejlesztésekkel, többek között a korszerű, interaktív IPTV szolgáltatásra alkalmas hálózatbővítésekkel kívánja még több háztartásba eljuttatni a digitális szélessávú szolgáltatásait.” 
A Kecskeméti TV műsorait a Telekom IPTV előfizetéssel rendelkező ügyfelei 2014. májusától követhetik mind a vezetékes szélessávú, mind a digitális kábeltévé-hálózaton. A kedvelt regionális TV csatorna Kecskemét megyei jogú városon kívül a vonzáskörzetéhez tartozó következő Bács-Kiskun és Pest megyei településeken is elérhető: Ágasegyháza, Ballószög, Bugac, Fülöpháza, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Helvécia, Hetényegyháza, Izsák, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kerekegyháza, Kiskunfélegyháza, Kocsér, Kunszállás, Lajosmizse, Lakitelek, Méntelek, Nagykőrös, Nyárlőrinc, Orgovány, Szentkirály, Tiszaalpár (Alpár és Tiszaújfalu), Városföld. 
A Telekom mindehhez most rendkívül kedvező tévéajánlatot kínál: az új Telekom TV-előfizetők számára minden Telekom TV-díjcsomag 1990 Ft havi díjon érhető el – az első 2 hónapban, 2 év hűségidővel. A Telekom TV-előfizetői a TV GO szolgáltatás segítségével ma már az országban bárhol, többféle eszközön is nyomon követhetik a tévéműsort: tableten, laptopon és okostelefonon is – ráadásul külön díj fizetése nélkül. Jelenleg 16 csatorna műsorát lehet élőben követni, és a kínálat a jövőben folyamatosan bővül.
 A TV GO segítségével például a közelgő labdarúgó világbajnokság mérkőzései is bárhol, többféle eszközön nézhetők élőben. A Telekom TV szolgáltatások részletei és további feltételek a www.telekom.hu internetoldalon találhatók.