Hirdetés


Több mint félmilliárdos eszközbeszerzés a Faddikorr Kft.-nél Kunfehértón
Faddikorr Kft.

Több mint félmilliárdos eszközbeszerzés a Faddikorr Kft.-nél Kunfehértón

MTI

2017.11.03. 11:51

A kunfehértói Faddikorr Kft. 516 millió forintos eszközbeszerzéssel növelte kapacitását, a beruházáshoz a cég 258 millió forint európai uniós támogatást nyert el

Hirdetés

Az 1996 óta működő családi vállalkozás fémtartálygyártással, nyomástartó edények, veszélyes folyadékok és olvadékok tárolására alkalmas tartályok készítésével, valamint egyedi gépgyártással foglalkozik.

Faddi Jánosné, a cég egyik tulajdonosa és egyben gazdasági vezetője elmondta:

megrendelésük folyamatosan nő, bővíteniük kell az exporttermelést, a cég a megnövekedett igényeket a korábbi körülmények között már nem tudta megfelelően ellátni. A gyártás mintegy 70-75 százaléka meg exportra.

A vállalkozás - részben a támogatott projekt keretében - új lemezmegmunkáló és csomagoló csarnokot alakított ki, valamint új gyártóeszközöket vásárolt. Egyebek között híddarukat, porleválasztókat, szemcseszóró rendszert, plazmavágót, lézervágót és különféle hegesztő eszközöket szereztek be.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a Faddikorr Kft. nettó árbevétele 2016-ban 2,3 milliárd forint volt. Ez több mint 50 százalékos növekedés az előző évihez képest. A vállalat adózott eredménye az elmúlt évben mintegy 104 millió forintot tett ki.

A cég mintegy 80 munkavállalót foglalkoztat.

támogatáseszközbeszerzésKunfehértóFaddikorr Kft.

Hirdetés