Hirdetés


Két kecskeméti diák a nemzet fiatal tehetségei ösztöndíjasai között

Két kecskeméti diák a nemzet fiatal tehetségei ösztöndíjasai között

2016.09.29. 06:15

Szécsi Adél Lilla és Dobák Dávid, akik egyaránt a Katona József Gimnázium tanulói, a logika, matematika területén elért kimagasló eredményeikért részesültek az elismerésben.

Hirdetés

Két tehetséges kecskeméti diák is átvehette kedden a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjat Illés Boglárkától, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős helyettes-államtitkárától Budapesten. 

 

Az átadási ünnepségen a helyettes-államtitkár elmondta, a Nemzeti Tehetség Program éves keretösszege 2,8 milliárd forint. Ennek mintegy 10 százalékát fordítják egyéni ösztöndíjakra, amelyeket tavaly óta adnak át.

Illés Boglárka úgy fogalmazott, az ösztöndíjjal egyéni teljesítményeket ismernek el, valamint kifejezik a fiatalok jövőjébe vetett hitét és reményüket.

 

A pályázati kiírás szerint az ösztöndíjat általános és középiskolai tanulók, alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, valamint a pályázat benyújtásakor tanuló jogviszonnyal nem rendelkező kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek nyerhetik el.

Galéria

Hirdetés