Újabb 34 leendő határvadász

Újabb 34 leendő határvadász

police.hu

2016.11.30. 12:53

Elindult a második képzési ütem, Kiskunhalason 34 leendő határvadász kezdte meg tanulmányait, az oktatás 2017. májusában fejeződik be.

A felvételi követelményeknek megfelelő és sikeres 34 pályázó munkavállalói jogviszonyt létesíthetett a Készenléti Rendőrség Kiskunhalasi Bevetési Osztályának állományában. A következő 6 hónapban moduláris képzésben vesznek majd részt, amelyet követően őr-járőrtárs rész-szakképesítést szerezhetnek. A második hónap végén, a sikeres modulzáró vizsga letétele után már hivatásos állományba kerülnek kinevezésre, 12 hónap próbaidő kikötésével. Az őr-, járőrtárs rész-szakképesítést megszerző hivatásos állományú járőrtársak a Határvadász Bevetési Osztályok feladatainak ellátásában vesznek majd részt.

 

A kiskunhalasi ünnepség szolgálati elöljárója Sándor Miklós r. dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Személy és Objektumvédelmi Igazgatóság igazgatója volt. Az ünnepségen részt vett Arató László r. ezredes a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese és Vörös Tibor r. alezredes, a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium Szakmai Ismereti és Nevelési Szakcsoport Osztályvezetője, valamint Liptai András r. alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője.

 

kiskunhalasrendőrséghatárvadász-képzés