2024.04.19, Péntek
Újratöltve! Fiatalok a musicalek varázsában

Újratöltve! Fiatalok a musicalek varázsában

2016.03.22. 17:14

Hirdetés

Több, mint 25 énekessel, 30 táncossal, 30 új dallal lépnek színpadra április 23-án és május 21-én Kiskunmajsa tehetségei aKonecsni György Kulturális Központban.  Két éve együtt dúdolta a nagyérdemű közönség többek között a Macskák, a Hair és a Marry Poppins musical dalait, most új dalokkal, új látványosságokkal jelentkezik a Musicalek éjszakája 2. Tőzsér István Martin, a helyi gimnázium volt tanulójának társulatától számos teltházas színdarabot láthattak a nézők. A kiskunmajsai Dózsa György Gimnáziumban megálmodták az előadás folytatását, aminek rendezésére felkérték Martint.

”Rengeteg tehetséges fiatal van Kiskunmajsán és környékén ezért célunk, hogy bemutatni Őket a közönségnek egy nagy összefogás keretében.” – mondta el Pócsik Olga, az Musicalek éjszakája 2. főszervezője.  Kitért arra, hogy az új produkcióban olyan szereplők tűnnek fel, akik helyiek, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz. A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy a Mayossa Hagyományőrző Egyesület táncosai is feltűnnek a színpadon.

A rendező elárulta, az új darab, teljesen eltér a korábban látottaktól, teljesen új díszletekkel és látványshowval készülnek. ”Az est folyamán elrepítjük a publikumot a Görög tengerpartokra, Bécsbe, de a Napóleon kori Franciaországba is.” – tette hozzá Tőzsér István Martin. Kiemelte: egy olyan musical is bemutatkozik, amit Magyarországon még nem játszottak. 

Galéria