2024.05.08, Szerda

Kerekdombi Fürdő – feltöltődés egy karnyújtásnyira

2015.05.25. 23:27

Kerekdombról sokunknak a pöttyös fürdőruha, csíkos labda, lángos, naptej illat jut eszébe gyerekkorunk nyarait idézve. Most ezt az emléket kicsit színezzük ki: tegyünk hozzá egy fejlett fürdőt, gyönyörű zöldövezetben, új medencékkel, szaunaházzal, szabadtéri fitness parkkal, sportpályákkal, étteremmel, programokkal, játszótérrel, Kneipp-ligettel, masszázzsal, koktélokkal és meg is kapjuk a strand jelenlegi kinézetét. Az emlékek azért ott lebegnek a levegőben és persze a vízen, viszont már köszönőviszonyban sincs a retroval a Kerekdombi Termálfürdő.

Hirdetés

Egész pontosan június 13-án lesz egy éve annak, hogy a régi TSZ fürdőt új pompájában átadták. Ebből az alkalomból éjszakai fürdőzés és koncertek várják a látogatókat. érdemes már most felírni a naptárba!
A tulajdonos több mint 35 éve Szántó István, aki éppen emiatt, minden szépségét, nyűgét, nehézségét és megoldását ismeri az 1500 négyzetméter alapterületű fürdőnek, ami méretéből kifolyólag is rengeteg újdonságot tartogat a jól bevált szolgáltatások mellett.



A leg-ek

„Ha már szinte a nulláról újraépítettük a fürdőt, akkor úgy gondoltuk ideje nagyban gondolkodni. Így itt található például az ország legnagyobb fatüzelésű rönkszaunája. Másfél tonna kővel fűtjük fel a kabint, ahol több mint 50 személy fér el. 2015 elején a Szauna Oszkár verseny elődöntőit is nálunk tartották és remek véleményeket kaptunk a szakmától is.” - mondta Szántó István.
A szauna tehát egyre nagyobb sikernek örvend, infrakabinjával, sószobájával, szoláriumával, merülő medencéivel, masszázsszobáival. Ha azonban kilátogatunk, az Alföld szívében található termálfürdőbe, egészen biztos, hogy nem csak a szauna és a megszokott termálmedence kelti majd fel a figyelmünket. Itt található ugyanis Közép-Európa egyedülállóan, 400 méter hosszú Kneipp ligete, amelytől garantáltan újjászületik a talpunk vérkeringése.

Minden korosztálynak kikapcsolódást nyújt a fürdő, hiszen a jelenlegi nyolc medence között találunk termál-, pancsoló, gyermek és úszómedencét, de még jacuzzit is, melynek szélén a pezsgőfürdő közben kényelmesen koktélozhatunk.



Múltidéző

A Kerekdombi Termálfürdő 1964-ben épült, tavaly volt 50 éves. Kezdettől 3 medencével és egy pancsolóval üzemelt, ahogy az sokunk emlékezetében él.Ezért amikor pályázat keretein belül 2013. májusában elindultak a felújítási munkálatok, teljes közmű- és vízvezetékcserére is sort kellett keríteni így a föld alatt is teljesen megújult a fürdő. Emellett természetesen bővült is a kicsik és nagyok legnagyobb örömére.



Minimum egy nap

A környék szálláshelyek tekintetében jelenleg még igen szerény, de egy hosszú napra mindenképp érdemes ellátogatni Kerekdombra.
Kezdjük mondjuk azzal, hogy befizettük a nagyon kedvező árú 1400 forintos jegyet, amivel gyakorlatilag minden igénybe vehető, leszámítva a szaunát, ami plusz 600 forintért ugyancsak egész nap a rendelkezésünkre áll.

Ha kinéztük a kényelmes területet valamelyik árnyas fa alatt, akkor akár nyugodtan elvégezhetjük a napi edzést, a szabadtéri fitness parkban, amíg a kicsik a játszótéren kimozogják magukat. Ha kellően elfáradt mindenki, akkor jöhet egy kellemes termálozás, vagy pancsolás, csúszdázás a gyerekekkel a klórmentes vízben. Ugyanis minden medencében klórmentes fertőtlenítést alkalmaznak. Aki éhes, annak a fedett étteremben napi menü,illetve a la carte ételek, vagy a kültéri kockás abroszos strandbüfénél a hagyományos lángos, hekk, palacsinta és társaik csillapítják az étvágyát.
Az igazi kuriózumnak számító talpreflexológiás Kneipp út mindenkinek hihetetlen és jótékony hatású élmény a nap folyamán.
A tikkasztó órákban ha hűvösre vágyunk a kicsikkel, az étteremből nyíló modern játszószoba várja a családokat. Délután egy játszma az óriássakkal, egy hideg sör az árnyékban a kényelmes napozóágyakon, vagy egy tenisz a barátokkal a sportpályán?
Erről csak egy mondat jut eszünkbe: "Jajj, úgy élvezem én a strandot!"

http://www.termaldomb.hu/