2024.12.03, Kedd
Laktanyából gyermekjóléti központ műemléképületben: egyedi fejlesztéssel gazdagodott Kecskemét
A felújított épületet ábrázoló fotók idén decemberben, a romos épületet ábrázoló képek, a munka megkezdése után rövidebb idővel 2020 nyarán készültek

Laktanyából gyermekjóléti központ műemléképületben: egyedi fejlesztéssel gazdagodott Kecskemét

magyarepitok.hu

2021.12.27. 10:48

A Lecpes Kft. munkájával a modern kornak és új funkciójának megfelelő épületegyüttes készült el, miközben a monarchiakori építészeti értékeket is megőrizték. Fotóinkon a kezdeti, mondhatni romos és a jelenlegi, önmagáért beszélő állapotot is bemutatjuk.

Összetett feladaton dolgozott már mintegy másfél éve Kecskemét belvárosának közelében a Lecpes Kft. A cég valósította meg az eredetileg még a 19. század végén elkészült, azóta szovjet laktanyaként is funkcionáló, Rudolf laktanya rehabilitációjának első részét. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján elkészült komplexumhoz nem volt kedves a szovjet-korszak, a szinte teljesen leromosított épületek most mégis visszakapták régi fényüket.

 

A felújított épületet ábrázoló fotók idén decemberben, a romos épületet ábrázoló képek, a munka megkezdése után rövidebb idővel 2020 nyarán készültek

 

A régi és az új összeházasítása gondos munkát igényelt

A Lecpes munkájával a laktanya épületegyütteséből annak észak-nyugati részén 5245 négyzetméternyi területen három, összesen mintegy bruttó 1300 négyzetméteres épületből családsegítő központot alakítottak ki. Az épületeket felújították és összekapcsolták a műemléki szempontok figyelembevételével.

 

2020 nyarán

Megőrizték a történelmi stílust, miközben az új, gyermekeknek és családoknak nyugodt környezetet nyújtó új funkciót is szem előtt tartották.

A többek között egy altisztképzőből, mosókonyhából és kispuska-lőtérből kialakított új központról Nagy József projektvezető elmondta: a központi épületrészben az intézmény ügyfélforgalmi és a közösségi helyiségei lesznek, a két másik szárny pedig a dolgozói irodáknak ad majd otthont. Itt a családsegítő munkatársak, és az esetmenedzserek is kapnak egy-egy épületet.

 

2021 decemberében

A 120 éves műemlék helyreállítás és fejlesztése során többe között arra is figyeltek, hogy a korabeli téglákhoz modern, de az épület egységét nem megbontó, kis méretű téglákkal csatlakozzon a falazás.

A főépületben a közösségi tér „ház a házban" elv alapján készült el, efölött pedig nyitott fedélszéket és a tetősíkba épített bevilágítósávot alakítottak ki: a világos központi teret különleges faszerkezet is díszíti: mindkét projektelemet részletesen dokumentálták fotókkal munkatársaink.

 

 

Lépésről lépésre haladva mentették meg az enyészettől

Az immár elkészült, átadás előtt álló projektről Nagy József még kifejtette a magyarepitok.hu-nak: „Az építkezés megkezdésekor rendkívül lerobbant állapotú épületeket, falrészeket, lepusztult, elkorrodálódott tető részeket találtunk, melyek évről évre csak rosszabb állapotba kerültek.”

 

 

Hozzáfűzte:

„Amit meg lehetett tartani megtartottuk, a tervezett épületet pedig rá és hozzáépítettük a műemlékvédelmi elvárásoknak megfelelően. Rendkívüli kihívást jelentett, de lépésről lépésre látszódott, hogy hogyan épül és szépül az épületcsoport.”

Végezetül pedig azt is hozzáfűzte: a beruházást határidőre valósították meg.

 

Galéria

KecskemétműemlékfelújításMegyeHorváth Építőmester Zrt.Lecpes Kft.laktanyaszociális otthon