2024.04.19, Péntek
Több mint negyven fürdő vesz részt a Strandok éjszakáján
lakitelek.hu

Több mint negyven fürdő vesz részt a Strandok éjszakáján

mti, furdoszovetseg.hu

2019.07.16. 13:18

A kezdeményezés célja a kezdetektől az volt, hogy megismertesse a magyar fürdőket és fürdőkultúrát a hazai és a nemzetközi nagyközönséggel.

Hirdetés

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte - mondta el a szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidő Központban tartott keddi sajtótájékoztatón Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.


Évről évre nő az esemény látogatóinak száma, tavaly meghaladta a 40 ezer főt.
A 10. évfordulóját ünneplő Strandok éjszakájához idén olyan fürdők, uszodák, strandok számára is csatlakoznak, amelye még nem tagjai a szövetségnek.

A Strandok éjszakájához csatlakozott létesítmények pénteken meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket, akik színes programkínálattal találkozhatnak - tájékoztatott Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. 

A fürdőkben változatos zenei programokkal, élő koncertekkel, sztárvendégekkel, DJ-kel várják a fürdőzőket. A zenei programok mellett tematikus szaunaprogramok, csúszdaverseny, aerobic és egyéb sportprogramok, habparty, lézershow és tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget.

A programokról a www.furdoszovetseg.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.

MegyeStrandok Éjszakája