2024.04.20, Szombat

Zarándoklat indult a doberdói harctérre

mti

2016.07.06. 10:58

Zarándoklat indult szerdán Olaszországba, hogy bejárva az első világháború történéseinek egyes helyszíneit, emlékezzen és emlékeztessen a hősökre, azokra a magyar katonákra, akik életüket adták a hazáért.

Hirdetés

Zarándoklat indult szerdán Olaszországba, hogy bejárva az első világháború történéseinek egyes helyszíneit, emlékezzen és emlékeztessen a hősökre, azokra a magyar katonákra, akik életüket adták a hazáért.

A történelmi vetélkedő Erdélyből, Felvidékről és Magyarországról érkező díjnyertes diákjai és felkészítő tanáraik, összesen ötvenen július 6-8. között az Isonzó mentén haladva bejárják a főbb hadszíntereket, emlékhelyeket, hogy rendhagyó történelemórák keretében még több ismeretet szerezhessenek az első világháború eseményeiről, emlékeiről.

A zarándoklatot vezető Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke elmondta: a Lakitelek Népfőiskola, a lakiteleki Eötvös-iskola és a Keresztény Élet szerkesztősége tavasszal Kárpát-medencei történelmi versenyt hirdetett "Híretek száll szájrul szájra" - Az Árpád-kor története címmel általános iskolás diákoknak, valamint "Kimegyek a doberdói harctérre" - Az I. világháború története címmel középiskolások számára. 
Az április elején megrendezett középdöntőre és a döntőre a három írásbeli forduló alapján korcsoportonként a legjobb eredményt elérő 22-22 csapatot hívták meg. A népfőiskolán zajlott megmérettetésen legjobban teljesítő tíz csapat meghívást kapott az első világháborús olasz frontra, a doberdói harctérre szervezett zarándoklatra. 

forrás: mti