Egy nagyszerű előadás legendás szereplőjének jelmezével csatlakozik a Kecskeméti Katona József Színház a közmédia "Jónak lenni jó!" karácsonyi jótékonysági akciójához!
Sokan emlékezhetnek Heltai Jenő Naftalin című bohózatára, amelyet 2013-ban nagy sikerrel mutatott be a kecskeméti társulat Cseke Péter rendezésében. A produkció egyik kiemelkedő alakítása Esztergályos Cecíliához fűződik, aki Kabóczáné szerepében lépett színpadra. A teátrum – a "Jónak lenni jó!" akcióhoz csatlakozva - az ő jelmezét ajánlja fel jótékonysági célra.
A becses kosztüm a színház előcsarnokában megtekinthető. Ára: 80 ezer forint, mely összeget, értékesítés után a teátrum átutal a kampányban meghirdetett adomány számlaszámra.
A karitatív akcióval a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tevékenységét támogatja idén a közmédia, a hozzá kapcsolódó intézményekkel, vállalkozásokkal és magánszemélyekkel együtt. Az összegyűlt adományokat beteg gyerekek gyógyítására, sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára fordítják.
A Kecskeméti Katona József Színház a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagszínházaként vesz részt a programban.
További információért keresse a Színház titkárságát, a 0676/501-171-es telefonszámon, vagy írjon a [email protected] e-mail címre.
Köszönjük támogatását!
http://www.mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/
forrás: kecskemetikatona.hu
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.