2024.03.29, Péntek

A legtöbben Pest és Bács-Kiskun megyéből jelentkeztek a középiskolások vetélkedőjére

2015.11.06. 05:32

Lezárult a jelentkezés a Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz! elnevezésű középiskolai vetélkedőre, a versenyre 215 csapat, vagyis 860 diák nevezett - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.

Hirdetés

Az NVI, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület által szeptember 30-án útjára indított nagyszabású középiskolai vetélkedő célja az, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, valamint a választások jelentőségét, és így, jövőbeni elsőválasztóként, tudatos magyar és európai polgárrá váljanak - írták. 


 Pálffy Ilona, az NVI elnöke korábban azt mondta: régóta probléma, hogy a fiatalok nem elég aktívak a választásokon, ezért szeretnék őket időről időre valamilyen formában ösztönözni a részvételre. A versenyre a 14-18 éves diákok nevezhettek négytagú csapatokat alkotva. 215 csapat, vagyis 860 diák küldte el jelentkezési lapját a határidő lejártáig, november 3-áig. 


 A legtöbben Pest és Bács-Kiskun megyéből jelentkeztek, a városok közül pedig Budapest és Hajdúszoboszló volt a legaktívabb. Az iskolák közül a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumból futott be a legtöbb jelentkezés, onnan tíz csapat nevezett. A diákok nemcsak lexikális tudásukról adnak majd számot, hanem kreatív feladatokat teljesítve kell megszólítaniuk saját korosztályukat, hogy meggyőzzék diáktársaikat, miért fontos elmenni szavazni, és miként tudják szavazatukkal befolyásolni szűkebb és tágabb környezetük jövőjét. Az első, iskolai fordulót december 7-én tartják, az iskolai és a regionális fordulók után 2016 áprilisában lesz az országos döntő.
mti

Galéria

Közösséghirek