A Gyüttment Fesztivál a vidéken újrakezdő, környezettudatos vidéki életet és értékrendet választó, tájba illeszkedő emberek éves nagy találkozója. Tudásmegosztás és tapasztalatcsere, fesztivál környezetben, fesztivál hangulatban – zéró hulladékkal!
Az öko-tudatos létezés képviselői, úttörői, bozótharcosai gyűlnek össze négy napra, előadóként, vagy hallgatóként, de résztvevőként egymást segítve, tanítva, bátorítva összekapaszkodva, erőt merítve, közösségként közös térbe gyűlnek össze.
2016-ban indult útnak a Nógrád megyei Csobánkapusztáról, ahol két fesztivált tartottak, majd 2017-ben a Vas megyei Oszkón vertek tábort, 2018-ban pedig a Dunakanyar egyik gyöngyszemét vették be, Zebegényt. Hogy 2019-ben hol lesznek? Ez itt a kérdés!
Helyszínkereső pályázati felhívást hirdettek, melyre jelentkezni január 27-ig van lehetőség!
„Költözz vidékre és kezdj új életet!” Erről szól a fesztivál.
A Fesztiválról bővebben itt olvashat.
A lépés egyben gyakorlati jelentőségű is: azáltal, hogy az ÉVOSZ fenntarthatósági tagozatot alapított, az ágazat legfontosabb képviselői tették le a voksot a szakirány hathatós képviselete mellett.
A ZÁÉV kivitelezésében egy kifejezetten fontos egészségügyi fejlesztés meghatározó szakaszának lezárására került sor. Ezzel párhuzamosan HÉP homlokzatfelújítási munkát végez a OSÉI-ben jelenleg is, illetve további fejlesztésekre is sor kerülhet majd a Sportkórházban a tervek szerint - ismét egy újabb projektben.