2024.10.05, Szombat

A közszféra dolgozói fellépnek a klímaváltozás ellen

2015.11.10. 13:05

A „Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek” egy olyan új energiamegtakarítási verseny, amelybe középületek nevezhetnek be. A projekt célja, hogy a közszféra dolgozói energiatudatosabban éljenek, és viselkedésük, szokásaik megváltoztatásával csökkenthessék a munkahelyi – valamint igény esetén otthoni – energiafelhasználásukat. A projektben kilenc EU-s ország 180 középületének legalább 9000 dolgozója méri össze erejét az egyéves verseny alatt, hogy kiderüljön, ki tudja a legtöbb energiát megtakarítani saját előző évi fogyasztásához képest. Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Lettország, Olaszország, Németország és Svédország közszolgái versenyeznek egymással 2016 márciusa és 2017 februárja között.

A magyar partner a projektben a GreenDependent Intézet, amely segítséget nyújt az energiafogyasztási szokások felmérésében és az energiamegtakarítási lehetőségek azonosításában, valamint folyamatos szakmai támogatást ad, képzéseket és workshopokat tart a dolgozók leglelkesebbjeiből formálódó és koordinációt ellátó „EnergiaKözösségek” számára. Továbbá rendszeres megtakarítási tippekkel, stratégiai kézikönyvvel, rendezvények szervezésével és online megtakarításfigyelő eszközzel, magyar nyelvű honlappal segíti a dolgozók energiamegtakarítási törekvéseit.

 

A GreenDependent munkatársai elmondják, hogyan is kell Munkahelyi EnergiaKözösséget alakítani

A Spórolunk@kiloWattal kampányhoz csatlakozás kiváló lehetőség az érintett település energiahatékonysági, klímavédelmi és egyéb környezetvédelmi céljainak előmozdítására – az önkormányzat egyben pozitív példát is mutathat a lakosság számára –, a köztisztviselők és közalkalmazottak aktív bevonására, tudatosságának növelésére és magas szintű szakmai továbbképzésére, hiszen átfogó képet kap az önkormányzat a versenyben résztvevő épületek energiafogyasztási szokásairól, megtakarítási lehetőségeiről.

A versenybe még jelenleg is be lehet nevezni minden olyan épülettel, amely önkormányzati vagy állami tulajdonban van, vagy az önkormányzat/állam tartós bérlet keretében bérli, és nem volt jelentősebb energiatakarékossági beruházás az elmúlt 1-3 évben, rendelkezésre áll referencia adat erről az időszakról, nem lesz jelentősebb energiatakarékossági beruházás a verseny időszaka alatt sem, valamint az épületet jellemzően – legalább 80%-ban – irodaként használják. A legjobban teljesítő épületek dolgozói értékes nyereményeket kapnak, a nyertes hazai épület három dolgozója pedig ingyen részt vehet a Záró Díjátadó Rendezvényen Brüsszelben 2017 nyarán, és találkozhat, tapasztalatot oszthat meg a további nyolc ország nyertes résztvevőivel.

A programba eddig az alábbi intézmények/települések neveztek be:

  • Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
  • Budapest, XII. kerület (Hegyvidék)
  • Budapest, XIV. kerület (Zugló)
  • Budapest, XIX. kerület (Kispest)
  • Budapest, XX. kerület (Pesterzsébet)
  • Gödöllő
  • Eger
  • Kecskemét
  • Pécel
  •  

Dr. Szabó Marcel megnyitja az október 27-i munkacsoport találkozót

Szarvas

A már résztvevő önkormányzatok és intézmények felelős vezetői, szakemberei számára egy programindító munkacsoport találkozót tartott a GreenDependent Intézet 2015. október 27-én az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. Az eseményt a Spórolunk@kiloWattal projekt fővédnöke, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, Dr. Szabó Marcel nyitotta meg. Ezt követően a GreenDependent Intézet munkatársai tájékoztatást adtak a 2016 márciusa és 2017 februárja között zajló energiatakarékossági verseny részleteiről.

 

További információk, sajtókapcsolat:

 

GreenDependent Intézet:

Vadovics Kristóf

telefon: 20/334-2889

 


 

Galéria

Ajánló