2025.02.10, Hétfő

Dr Papp István – szakszerűséget ígér a regionális adóhivatal

2015.02.18. 07:16

A 2010-es TOP 100 kiadvány a három megyés staféta alapján az idén Kecskeméten lett bemutatva, 2010 november 29-én este a Bács-Kiskun Megyei Iparkamara előadótermében. Az eseményen mint elhangzott soha ennyi vállalkozás nem képviseltette magát. Ennek az oka lehetett, hogy a három megyei kamarai elnök beszéde mellett az eseményen bemutatkozott az új regionális APEH főigazgató, Dr Papp István. A főigazgatóval az esemény előtt beszélgettünk:

A regionális adóhivatalnál mi jelentette a legnagyobb feladatot az elmúlt időben?



Az elmúlt időszakban a legnagyobb munkát a szervezeti változás adta részünkre, hiszen október elsejétől létre kellett hozni újra a megyei igazgatóságot, a régió mind a három megyéjében, illetőleg meg kellett szervezni a főigazgatóságot. Ez száznál több vezetőnek a kiválasztását jelentette például, de a változás nem állt meg, ugyanis a parlament időközben elfogadta a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló törvényt és ennek az összes ódiuma most ránk jött. Tehát tovább kell gondolkoznunk. Ez jelenti mondjuk a kormánytisztviselők bérének az egyfajta megállapítását, két év alatt rá kell majd állnunk az új bérekre, de jelenthet szervezeti változásokat is, hiszen elképzelhető, hogy a vámosokkal való január elsejei fúzió, összekapcsolás további szervezeti változást indukál majd.

Én úgy gondolom, hogy ez a régió felkészült a változásokra. Olyan vezetői kart sikerült kiválasztani, akik értik a feladatunkat, tudják a szakmájukat és készek azt a nem kis munkát elvégezni, ami most rájuk vár, hiszen tudjuk, hogy az adóbevételeket be kell szedni, talán még pontosabban, talán még fontosabban, mint eddig. Az adóellenőrzéseinket, ha lehet, még szakszerűbben kell végezni, és természetesen az adóügy is úgy kell, hogy dolgozzon, hogy az adózók érezzék az állam gondoskodását, hogy az adóforintjaikért visszakapnak valamilyen segítséget.


A kereskedelmi és kisvállalkozói szektorban 2011-re mondják azt, hogy a válság legmélyebb pontja lesz. Miben tud segíteni az adóhivatal a vállalkozóknak?

Az adó önmagában nem csodaszer. Itt több intézkedés, több együtthatónak kell egy irányban működnie, ami a kis és középvállalkozások helyzetét javíthatja. Az egyik lehet az adóban bevezetett elég jelentős egyszerűsítés és az elég jelentős adókulcs csökkenés, ez nagyon sokakat hozhat a feketegazdaságból a fehér gazdaságba.



Ez a kiadvány már az Ön igazgatósága idején jelent meg, mi a véleménye róla?

Nekem ehhez a kiadványhoz annyi közöm van, hogy a kollégáim készítették, én ahhoz túl későn kerültem vissza a régióba, hogy bármit is ebből a magaménak mondjak. Az a szokás Magyarországon, hogy egy ilyen bemutatón a vezetők szólalnak meg, én sokkal jobban örülnék, ha azok a kollégáim beszélnének róla, akiknek örülök, hogy a kollégájuk lehetek és itt ülnek a széksorokon. Ez egy szép kiadvány, jó kiadvány, pontos kiadvány, óriási munkát fektettek bele, én azt kívánom, hogy mindenki használja a legjobbakra. Tervezésre, elemzésre, egy új vállalkozás lehetőségeinek a feltérképezésére, mindenki próbáljon ebből erőt meríteni, hogy tényleg jól működő vállalkozások legyenek a régióban.

Ön régi motoros az adó szakmában, a dél-alföldi régióban mit szeretne elérni?

Én már semmi többet nem szeretnék elérni, mint szeretnék jól, szakszerűen dolgozni, viszonylag egészségesen. Szeretném  tenni azt a feladatot amiért az elnök asszony visszaküldött a régióba.



A szakmai kiadvány hamarosan magyar és angol nyelven is megtalálható lesz a http://www.apeh.hu/regiok/delalfold/helyihirek/TOP100_2010.html

internet címen.