2024.03.29, Péntek

Megtartják az elmaradt Nyeregszemlét – szép idő ígérkezik

2016.08.25. 11:33

Érdemes lesz ezen a hétvégén ellátogatni a kiskunfélegyházi Parkerdőbe, mert lovas programok sora várja az érdeklődőket a Nyeregszemle és Nemzeti Lovaskultúra Fesztiválon. Egyelőre úgy néz ki, ezúttal nem mossa el az eső.

Hirdetés

Júliusban le kellett fújni, de augusztus 27-28-án megtartják a Nyeregszemlét. A kifejezetten lovas hagyományokra épülő programsorozat célja, hogy a Kárpát-medence lovasai évente egyszer találkozzanak.

Szinte az összes elmaradt programot megtartják, és a szervezők bíznak benne, hogy ismét sok száz lovas érkezik az eseményre. A leglátványosabb programnak a szombati seregszemle és a csikósverseny ígérkezik.

 

Az autósok a mai és holnapi napon a megye alsóbbrendű útjain, valamint a Duna és a Tisza középső szakaszán a hidaknál és a kompátjáróknál több lovassal találkozhatnak. A sofőröket arra kérik, lassan, biztonságos távolságban kerülve előzzék meg őket.

 

A programok:

Aug. 27., szombat

09:00-9:40 – Ünnepség és Seregszemle a Szent Korona színe előtt – Lovasok felvonulása csapatonként, ünnepi beszéd, lovak és lovasok megáldása

09:40-10:00 – Szabadidomító pónishow – Tászler Melindával

10:00-12:00 – Országos Csikósverseny délelőtti forduló

12:00-12:20 – Huszár lovasbemutató – Pénzes Gábor hö. huszáralezredes vezetésével

12:20-15:40 – Országos Csikósverseny délutáni forduló

15:40-16:00 – A Magyar Dámalovas Egyesület dámalovasai

16:00-16:30 – Csikós Lófektetés Világrekordkísérlet

16:30-18:00 – Nyeregszemle Kupa Döntő és Díjkiosztó

18:00-18:30 – Országos Csikósverseny Tiszteletkör és Díjkiosztó

  

Aug. 28., vasárnap

08:30-9:00 – Szekértábor – Történelmi fogatbemutató 1870-tól napjainkig

09:00-09:30 – A földi munka szerepe a lókiképzésben a klasszikus elvek alapján – Dr. Gőblyös Istvánnal

09:30-10:00 – A Magyar Dámalovas Egyesület dámalovasai

10:00-10:30 – Futószáras alapgyakorlatok – Sallay Sándor vezetésével

10:30-11:00 – Elengedettség és Együttműködés a lókiképzésben – Zerinváry Szilárddal

11:00-11:30 – Lószállítós játékok: bizalom, kontra félelem – a lószállításra felkészülés alapjai Solymosi Bertolddal

11:30-12:00 – Furioso fajtabemutató – A Kéktói ménes és Borbási ménes részvételével

12:00-12:30 – Kaufmann Éva szamaras bemutatója

12:30-13:30 – Nyeregszemle: magyar nyergek az egyetemes lovaskultúrában –

13:30-14:00 – Kishuszár toborzó – A Kéktói ménes és Borbási ménes részvételével

14:00-14:30 – Szekértábor – Történelmi fogatbemutató 1870-tól napjainkig

14:30-15:00 –  Fogatok és felszerelések elemzése Pettkó-Szandtner Tibor szerint – Sallay Sándor előadásában a Kéktói ménes és a Borbási ménes részvételével

15:30-16:00 – A Shagya, azaz a bábolnai arab ló – fajtabemutató

15:30-16:00 – A ló küllemi bírálata és a használhatóság összefüggései – Rombauer Tamás, az ISG, azaz a Nemzetközi Shagya-arab Lótenyésztők Társasága alelnöke, a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete elnöke

16:00-16:30 – A ló akadályokon való áthaladásának tanítása: híd, folyosó, pocsolya, farönk, tűz stb. – Zerinváry Szilárd és Solymosi Bertold előadásában

16:30-17:00 – Kaufmann Éva szamaras bemutatója

KiskunfélegyházaNyeregszemlelovak