Péntektől látogatható a Lesznai Anna életművéből és Zoób Kati divattervező száz évvel későbbi, az egykori író, költő és iparművész által is inspirált kollekciójából nyíló tárlat a kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén.
Zoób Kati 2018 tavaszán mutatta be haute couture kollekcióját, amelyben a Szamárbőr királyfi című mese szimbólumai jelennek meg. A gyűjtemény megalkotásában a divattervezőt Lesznai Anna életműve is inspirálta, így a bemutatott ruhák reflektálnak a Lesznai-életmű nagyobb tematikus egységeire.
A Cifrapalotában megrendezett kiállításon Lesznai Anna életművének különböző műfajai egymásba szövődnek: mesék és versek az illusztrációkkal és az iparművészeti tervekkel. A tárlat installációjában szavakkal, szövegekkel, textilekkel, szövetekkel, óriásnyomatokkal, tapétákkal és vetítéssel "játszanak", így teremtve izgalmas és inspiráló látványt. A modern technika engedi összeolvadni a két különböző korban létrejött életművet, akár a textiltervek ruhákra vagy egymásra vetítésével is.
Zoób Kati és Lesznai Anna munkásságának megismertetésén túl a kiállítás két történelmi kor és két család múltjába is bepillantást enged. Fotókkal és szövegrészletekkel idézik fel Lesznai Anna életútját, elsőként a felvidéki Alsókörtvélyest, azt a közeget, amely természeti világszemléletének alapját, írásainak és képzőművészeti munkáinak kimeríthetetlen ihlető forrását jelentette.
Zoób Kati pedig a nagymamája történetén keresztül mutatkozik be és tárja fel azt a világot, amely tervezői munkásságának gyökereit jelenti: azt a jövőbe mutató hagyományt, amely számára a harmóniát jeleníti meg.
Az év végéig látogatható kecskeméti tárlaton bemutatott műtárgyak a Petőfi Irodalmi Múzeumból, a hatvani Hatvany Lajos Múzeumból, valamint köz- és magángyűjteményekből származnak.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.