2024.03.29, Péntek

Öregcsertőn május 1-jén indul az évszázados láp lecsapolása

Kalohírek

2018.03.22. 18:57

A községen belüli árkokat és csatornát is újra ássák, az ezekben összegyűlő vizet az új nyomvonalon vezetik majd a befogadóba.

Hirdetés

A jelenlegi magas, a mélyebb fekvésű területeken már a lakóházakat veszélyeztető vízállás miatt Öregcsertőn csak május 1-jén indulhat a csapadékvíz elvezető hálózat megújítása – tájékoztatta a Kalohirek-et Kis-Vén László. Öregcsertő polgármestere, azt is elmondta: a Területi Operatív Program (TOP) pályázaton még tavaly elnyert 27 milliós összegéből újul meg a község csapadékvíz elvezető hálózata, melynek részeként a Kalocsát Kiskőrössel összekötő út menti évszázados lápot is felszámolják. A településnek különösen télen, tavasszal, nagy esőzések idején problémát okozó vizet a község szélétől 3,7 kilométerre lévő Sárköz III. csatornába gravitációs úton vezetik.

Öregcsertő polgármestere arra is rámutatott: ha nem áll víz alatt, a településnek közegészségügyi szempontból is hátrányt jelentő vizes, lápos területet legelőként használják.

A község életében jelentős változást hozó fejlesztésről Kis-Vén László elmondta: a munkálatok megkezdését eddig az is akadályozta, hogy nem érkezett meg a vízjogi engedély. Ám ez már rendelkezésre áll. A polgármester azt valószínűsítette: nem csak az öregcsertőieknek lesz szokatlan, ha egy év múlva arra járva a településkép egyik meghatározó részletét, a Kalocsát Kiskőrössel összekötő út menti évszázados lápot már nem látják. A szúnyogtanya felszámolása eddig azért okozott gondot, mert jobb megoldás híján a település csapadékvíz árkaiban összegyűlő vizet is erre a mély fekvésű területre vezették, illetve részben jelenleg is vezetik.

 

A polgármester kitért arra is: természetesen a község korábbi vezetői is észlelték a problémát. Hosszú évtizedekkel ezelőtt ásattak egy már csak nyomokban meglévő csatornát, de az igazából soha nem töltötte be a funkcióját.

Most a községen belüli árkokat és csatornát is újra ássák, az ezekben összegyűlő vizet az új nyomvonalon vezetik majd a befogadóba.

A kiviteli terveket megelőzően végzett geodéziai felmérések azt igazolják, hogy a terepviszonyoknak köszönhetően a nyílt csapadékvíz árkokban és a lápos területről összegyűjtött víz gravitációs úton kerülhet az Öregcsertőn csak Karcagi csatornaként emlegetett Sárköz III-ba.

A felújítandó csatorna nyomvonala a házak és az út között halad, a Kiskőrös-Kalocsa közötti út alatti, valamint a vasúti töltés alatti, betonelemekkel biztosított áteresz alsó szintje megfelel a víz gravitációs elvezetésének. Ez azért jó hír, mert két új áteresz megépítése jelentős költségtöbblettel járt volna.

A 27 milliós beruházás a belvíz csökkenésének függvényében várhatóan május 1-jén kezdődik.

Amennyiben a terveket maradéktalanul megvalósítják, jövő ilyenkor már fellélegezhet a község. Az évszázadok óta problémát okozó belvíz gravitációs úton jut a Sárköz III. csatornába – mondta Öregcsertő polgármestere, Kis-Vén László.

forrás: kalohirek.hu

KalocsaÖregcsertő