2025.05.27, Kedd

Víkend: Megmutatjuk a Balaton legszebb szállodáit: Hotel Silver Resort****

2015.05.12. 08:25

A mutatósan felújított Balatonfüred dimbes-dombos macskaköves utcácskáin sétálgatva mindenkit magával ragad a település egyik ékessége a magyar családi tulajdonban lévő Hotel Hotel Silver Resort****Superior Wellness és Konferencia Szálloda. A délies hangulatú balatonfüredi kikötőben a sétány mellett épült szemrevaló komplexumot Rádóczy Andrea ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint rendszeresen csinosítják.



Elmondaná a hotel megépülésének történetét?

Egy álom teljesült be, amikor neves magyar művészek és költők villáinak szomszédságában 2006 december végén állami támogatás nélkül megnyitottuk a hatvanöt szobás ékszerdobozt, amit persze nem adtak ingyen. Aki esetleg csak most látja először az épületet és környékét el sem tudja képzelni, hogy régi hangárok és későbbi nyári vásárok területén kezdtük el Barna Tiborral a Bács-Kiskun Megyei Soltszentimréről származó férjemmel az építkezést, aki 18 éves korában költözött a szépséges Balaton mellé, mondja kedvesen Andrea. Nagy örömünkre rekordidő alatt felépített épületegyüttes a hangulatos kikötővel, kávézókkal és éttermekkel a helyi és az ide látogató pihenni vágyó emberek szeme-fénye lett. A hely szelleme és azóta elnyert díjaink köteleznek, ezért folyamatosan modernizáljuk az épületet mondja az igazgatónő, akinek komoly gyakorlata van az ágazatban.




Milyen a Hotel szobáinak felszereltsége?

Hangulatos, modern, kényelmes, megfizethető, erkélyes panorámás szobákat kínálunk. Üzleti ügyfeleinknek illetve azoknak a vendégeinknek, akik az átlagosnál is nagyobb teret igényelnek kialakítottunk silver de lux és silver de lux superior lakosztályokat is. Ügyelünk a magas színvonalra, ezért minden szobánk légkondicionált, hajszárítóval, vízforralóval és természetesen televízióval felszerelt. Lakosztályaink teraszosak, és szobáink jelentős része a hangulatos Balatonra és az álomszép Tihanyi Apátságra néz rendkívüli panorámával.




Milyen wellness szolgáltatásokat vehet igénybe az ide érkező alföldi vendég?

A pihenni vágyó emberek kedvenc kikapcsolódása, hogy kültéri és beltéri wellness fürdőzés közben az eléjük táruló balatoni panorámában gyönyörködnek. A kialakításnál és a felújításoknál arra törekedtünk, hogy az átlagnál magasabb wellness élményt kapjanak vendégeink, ezért a meleg vizű beltéri oázisunkat, nyakzuhataggal, pezsgőfürdővel, gyermek pancsolóval láttuk el. Kültéri medencéink és a napozóteraszunk késő őszig van nyitva, de vízparti, panorámás finn szaunánk egész télen nyitva tart. Modern wellness részlegünket felszereltük só kamrával, frigidáriummal, kneipp taposómedencével, aromazuhannyal, fitnesz-teremmel, tepidáriummal és caldariummal, ahol a gyógynövények illata mellett korlátlanul regenerálódhat az ide érkező pihenni vágyó ember. Több trófeát is nyertünk az elmúlt években kollégáimmal, de a legkomolyabb a Magyar Turizmus minőségi díj odaítélése volt. Nem ülünk a babérjainkon, dolgozunk tovább. Hozzánk a vendég bátran jöhet, nem fog csalódni.




Milyen fejlesztéseken esett át az elmúlt időszakban a hotel?

A közelmúltban szállodánk utcaszintjén délies hangulatú kávézót nyitottunk a Cafe Amaryllist, ahol kávé és teakülönlegességekkel, Szamos Marcipán házi süteményekkel, hűsítő-frissítő koktélokkal kedveskedünk! A szezon előtt felújítottuk az éttermet, kicseréltük a felvonót  modernebbre és gyorsabbra. Elkészült a panorámás finn szaunánk, elvégeztük a wellness oázisunk padlóburkolatának cseréjét, amit új bútorokkal, és pihenő szigetekkel bővítettünk ki. A szobák jelentős része és a folyosók új tapétát kaptak. Felkészülve várjuk a szezont, ami már nem csak a nyarat, hanem szerencsére a teljes évet jelenti. Legfontosabb célunk, hogy vendégeink jól karbantartott környezetben jól érezzék magukat és szívesen térjenek vissza hozzánk.





A bacsmegye,hu hamarosan képes beszámolót készít a térségről, ezért úgy döntöttünk mielőtt elindulnak megmutatjuk véleményünk szerint melyek a legszebb szállodák a magyar tenger partján. Nem zárjuk be a projektet csak rövid időre. Hamarosan jelentkezünk újabb TOP létesítménnyel.

 

http://www.silverresort.hu/

 

Szerző: 2PE