Két hete tart a fenntarthatósági programsorozat a bajai óvodában.
Kertészkedéssel telt a csütörtök délelőtt a Bernhart utcai óvodában: március 10-én a Maci, Nyuszi, Süni és Mókus csoport tagjai fűmagot vetettek, cserépbe porcsinrózsát ültettek, kertészeti eszközökkel ismerkedtek – olvasható Baja honlapján.
Két hete tart már a fenntarthatósági, környezeti szemléletet formáló programsorozat a Bajai Óvodaigazgatóság Bernhart utcai tagóvodájában. Kovácsné Szabó Edit tagóvoda-vezető elmondta: pedagógusként fontos küldetésnek tartja a fenntarthatóság szellemiségének közvetítését a családok felé, ennek legjobb módja a gyermek érzékenyítése, hiszen, ha idejében elkezdik a környezeti nevelést, az eredmény akár személyiségjeggyé is válhat. – Programsorozatunk első részében a múlt héten a hűvösebb, esős időjárás miatt főként benti tevékenységeket folytattunk a gyerekekkel. Csíráztattunk, illetve a növény fejlődési szakaszait tanulmányoztuk, a héten pedig a közvetlen tapasztalatszerzés lehetőségét is biztosítottuk. A gyerekek sok hasznos, új ismerettel gazdagodtak – mondta a pedagógus.
A teljes hír Baja honlapján olvasható.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak a Szabadics Zrt. munkatársai.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.