Két éves kihagyást követően ismét megrendezték Baján a biciklis felvonulást.
Kerékpárosokkal telt meg a belváros szeptember 25-én, szombaton délután Baján, ugyanis két éves kihagyást követően ismét megrendezték Baján a Critical Mass biciklis felvonulást - számolt be róla a baja.hu.
A mintegy 10 kilométeres szakasz során a megújult Jelky teret is megtekintették. Lencsés Péter szerező elmondta: idén örömmel tapasztalta, hogy sokan eljöttek, indulás előtt megtelt a belvárosi templom előtti tér.
„Összefüggő kerékpárutakat szeretnénk, ezt a célt szolgálja ez a tekerés is.”
A megszokott útvonalon, azaz a Táncsics utca felé indultak, majd a Bajcsy-Zsilinszky és a Gránátos utca irányába kerekeztek tovább. A sétáló utcában zárták a kört, ahol a szabályoknak megfelelően tolták a kerékpárokat.
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.