December 20-án évzáró karácsonyi ünnepséget tartottak a Bajai Szent Rókus Kórházban.
„Rosszabb évünk ne legyen, mint a 2016-os volt”, foglalta össze évértékelőjét dr. Tóth Gábor főigazgató.
A főigazgató vetítéssel egybekötött beszámolóban elevenítette fel a legfontosabb eseményeket, majd bejelentette: nem unja az építkezéseket. „Éppen ezért jövőre is folytatódnak a fejlesztések!”
Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a dolgozóknak, hiszen munkájuk során, saját gondjaikat feledve, másokon igyekeznek segíteni. „Folyamatosan újulnak meg az épületek, frissül a műszerpark, ám mindez az Önök munkája nélkül nem sokat érne!
Csubákné Besesek Andrea alpolgármester köszöntőjében kiemelte: csodák vannak, csak észre kell venni őket. „Csoda minden nap, melyet egészségben, családunkkal élünk meg. Ebben az itt dolgozók sokat segítenek, köszönjük.
Idén a Róna Dezső-díjat dr. Huszár Gergely nyugalmazott főorvos érdemelte ki. „Higgadtsága ritka és nagy érték a magyarországi egészségügyben. A mai napig fontos szerepe van nyugodtságával a traumatológián.”
A főorvos megállapította: már azoknak a pici gyerekét is vizsgálta az elmúlt években, akiket egészen pici gyerekként vizsgált annak idején. Majd sajátos humorral hozzátette: „Múlnak az évek. Ha meglátom a fekete zászlót az épületen, mindig megijedek, hogy miattam tették ki.”
A Bajai Szent Rókus Kórház emlékérmet Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. igazgatója kapta ebben az esztendőben.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.