A Hajósi Pincefaluért Egyesület második alkalommal tartja meg a Tökös Nyitott Pince Napokat, amelynek során tíz nyitott pince várja majd az érdeklődőket a töklámpásokkal kivilágított pincefaluban október 29-én.
A pincékben már akár idén forrott borokat is lehet kóstolni, melyet mindenképpen érdemes lesz megtenni, hiszen az idei évjárat borai úgy tűnik átlagon felüli minőségűek lesznek, még ha mennyiségben el is maradnak a szokásostól.
A rendezvényre a hajósi Szent Imre Általános Iskola diákjai által készített töklámpásokkal világítják ki az egész pincefalut, melyeket délután négy órakor gyújtanak meg.
A látogatók saját készítésű tökjeikkel nevezhetnek a tökfaragó versenyen két kategóriában is: a legrémisztőbb tökök a Rémültök kategóriában, a legviccesebbek pedig Röhögtök kategóriában indulhatnak. A tököket a Minerbio téren kiállítják, a nyertesek pedig értékes borokat kapnak ajándékba.
Kivételes mennyiségű szaktudás és tapasztalat gyűlt össze az M3-as metróvonal 5 és fél évig tartó rekonstrukciója alatt. A BKV szervezésében, a beruházás lezárásaként egész napos fórumon mutatták be a beruházó, a kivitelező és a résztvevő cégek szakemberei az elmúlt évek kihívásait, sikereit. A Magyar Építők az esemény médiapartnereként volt jelen.
Részletes adatok érkeztek a résfalazásról, a földmunkákról és arról is, hogy mikor rajtol el a talajszilárdítás.