2024.04.16, Kedd

Ezüstérmes a bajai kajakozó

mti

2016.09.15. 15:39

Suba Róbert ezüstérmet szerzett a parakajakosok KL1-es kategóriájának csütörtöki döntőjében a riói paralimpián.

Hirdetés

A Bajai Vízisport Egyesület 36 éves versenyzője, Suba már szerdán is remek teljesítményt nyújtott, az előfutamból második helyével egyből a fináléba került, azaz a középfutamban már nem kellett vízre szállnia.

 

A festői Rodrigo de Freitas Lagúna az augusztusi olimpián sok sikert, aranyérmeket hozott a magyaroknak, és Subának is az volt a célja, hogy éremmel távozzon erről a pályáról.

 

A legjobb nyolc versengésében egy-egy argentin, lengyel, brazil, brit, francia, kínai és ausztrál volt a hármas pályán rajtoló magyar ellenfele. Suba nem kezdett igazán jól, de a táv felénél már az élmezőnyben lapátolt. A legjobban a lengyel Jakub Tokarz rajtolt, aki aztán végig meg is tartotta előnyét. A magyar kajakos a franciával és a brittel volt nagy versenyben, de végül sikerült őket megelőznie, s így másodikként ért célba.

"Nagyon örülök az ezüstéremnek, bár nagyon kevésen múlt az első hely, 45 ezreden" - értékelte versenyét a magyar parakajakos. "A bemelegítés után kezdett felerősödni az oldalszél, ez instabillá tette a hajót. Ráadásul az argentin versenyző kijött a rajtgépből, én pedig túl sokat voltam a rajtban, elfújt a szél, kellett korrigálnom, hogy egyenesben tartsam a hajót és ez meghosszabbította a reakcióidőt a rajtnál. Rosszul kezdtem, utána egy jó erős iramot mentem, ha 210 méter lett volna a pálya, akkor behoztam volna a lengyelt, de ez van, örülök az ezüstnek."

Suba Róbert hozzátette: folytatja a versenyzést, szeretne ott lenni Tokióban is, és aranyérmet szerezni a japán fővárosban.

 

Suba fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után,  a kórházban tovább folytatta a sportolást, a kajak-kenut néhány éve kezdte el. 

A parakajak most debütált a paralimpián, a sportolók minden számban 200 métert lapátolnak.