Baja volt tavaly az abszolút leghidegebb és legmelegebb hely is hazánkban, 66,5 fokos éves hőingást mértek ott.
Az év első hónapjának nagyobb részét – mintegy kétharmadát – a sokéves
átlagnál melegebb időjárás jellemezte. Nem volt folyamatosan melegebb a
szokásosnál, hiszen többször vonult át felettünk egy-egy hidegfront, ekkor többfelé megerősödött, főleg a Dunántúlon viharossá
fokozódott a szél. Elsősorban a hegyekben és északkeleten érkezett hó
formájában a csapadék, de voltak olyan napok is amikor máshol is hó, graupelzápor hullott; a Bakonyban és a fővárosban 15-én hózivatar
is volt. A hónap közepén egy frontrendszer következtében többnyire
erősen felhős vagy borult volt az ég, nyugaton eső, míg keleten és
északkeleten inkább hó esett, de számottevő mennyiség nem jött össze.
Ezután jobbára napos, enyhe időben volt részünk, nem egy helyen még a
hóvirágok is előbújtak. 24-től aztán változás kezdődött, egy anticiklon
peremén a megerősödő szél egyre hidegebb levegőt szállított fölénk, zord napok következtek, mind gyakoribbá váltak a -10 fok alatti minimum hőmérsékletek.
Mintegy két héten keresztül igen hideg, zord, téli időjárás
volt jellemző hazánkra. Északkelet felől ugyanis szibériai eredetű
rendkívül hideg levegő árasztotta el Európa nagy részét, így a
mediterrán térséget is. Ennek
következtében egy ciklon fejlődött ki, mely sokfelé jelentős havazást
okozott. 3-tól 6-ig kisebb megszakításokkal havazott. A nyugati megyéket
leszámítva 10-35 cm-es hóréteg alakult ki. Két napon is rekord hideg
volt napközben, 8-án Baján -26,1 °C-ig hűlt a levegő. A csúcshőmérsékletek több napon át a -10 fokot is alig érték el. Az álló és folyóvizeink többsége befagyott.
Egy újabb mediterrán ciklon miatt ezúttal a délnyugaton élőknek lett
emlékezetes február. 15-én északnyugat felől délkelet felé tartó ciklon
meleg-, majd hide
gfrontja söpört végig országunkon. Az erősen megnövekvő felhőzetből az intenzív hózáporok mellett hózivatarokról
is érkeztek beszámolók szerkesztőségünkbe, az erős hózáporokban
drasztikusan lecsökkent a látótáv. Az erős szél percek alatt hóbuckákat
épített az utakon. A 20-án átvonuló hidegfront elvonulása után
anticiklon húzódott fölénk. Egyre melegebb léghullámok érkeztek, 24-én
az Alpokalján élők ízelítőt kaptak a tavaszból, 20 °C közelébe emelkedett a hőmérséklet. A hónap végén még egy utolsó rúgásra futotta tél tábornoktól, ekkor lepel-8 cm-es hóréteg tudott kialakulni.
A meteorológiai tavasz enyhe idővel kezdődött, majd egyre hűvösebbre,
sőt hidegebbre fordult időjárásunk. A kezdeti 4-7 fokos pozitív
anomáliát követően 7-re ugyanilyen mértékű negatív anomáliát
könyvelhettünk el, ekkor hajnalban északkeleten és az
Északi-középhegységben pár fokkal -10 °C alá hűlt le a levegő.
Mindvégig napos égkép volt meghatározó. Ezután változatosabb, enyhébb
napok jöttek; előbb egy melegfront felhőzete miatt borult be az ég,
helyenként jelentéktelen eső, havas eső, hószállingózás is előfordult.
11-én megerősödő szél kíséretében hidegfront vonult át felettünk;
országszerte fordult elő eső, záporeső. 14-től naposabbá vált
időjárásunk. A
hetek óta tartó szárazság indokolttá tette az általános tűzgyújtási tilalom elrendelését. Az erőteljes felmelegedés következtében 17-én megdőlt az országos és fővárosi napi abszolút maximum hőmérséklet. Baján 24,5 °C-ig, míg Budapesten 22,0 °C-ig kúszott fel a hőmérő higanyszála. A 19-ei gyenge illetve a 26-ra átvonuló erősebb hidegfront közt a leszálló légmozgásoknak miatt tikkasztóan száraz levegő töltötte ki a Kárpát-medencét. A gyakran erős, olykor viharos szél miatt helyenként porviharok fordultak elő.
A legelső napokban viszonylag hűvös időjárása után délnyugatira forduló áramlásnak köszönhetően gyorsan melegedett a levegő. A sekély ciklonális mező kedvezett a gomolyfelhő-képződésnek, záporoknak, zivataroknak. Húsvét után hideg levegő zúdult be hazánkba, 8-án több helyen alakultak ki látványos hózáporok, 10-én virradóra csaknem mindenütt fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, Zabaron -9 °C-ig hűlt a levegő, 55 éves minimum-rekord dőlt meg. A gyümölcsösök jelentős fagykárt
szenvdtek el. A sorozatosan felhős, borongós, mérsékelten meleg
hétvégéknek egy 24-én átvonuló hidegfront vetett véget. A front nyomában
többfelé pattantak ki zivatarok, melyeket jégeső, erős széllökések és látványos felhők kísértek. Ezt követően napról-napra melegebb léghullámok érkeztek, erő
södött a felmelegedés. Az Afrika felől érkező szokatlanul meleg, száraz levegő hatásaként sorozatban dőltek meg a napi országos és fővárosi melegrekordok. 28-án Körösszakálon 31,3 °C-ot, 30-án Újpesten 32,0 °C-ot mértek. A Bugacnál pusztító avartűz még a világűrből látszódott.
Folytatódott az átlagosnál jóval melegebb időjárás. A legtöbb helyen 30 fok fölé melegedett a levegő a délutáni órákra, hőzivatarok pattantak ki a sekély ciklonális mező hatásaként. 3-án sorban hatodszor dőlt meg a napi melegrekord, ekkor sokfelé törtek ki zivatarok, melyeket viharos széllökések, jégeső kísért, véget ért a kora kánikula. 5-én este a szuperhold
látványában gyönyörködhetünk. 7-én újabb hidegfront érkezett, a
délkeleten kialakuló – feltehetőleg szupercellás - zivatarcellát jégeső
kísérte, Orosházán tornádót figyeltek meg. A naposra, már-már kánikulaira forduló idő a fagyosszentek első napjáig – 12-ig – tartott ki, ekkor ugyanis egy markáns hidegfront érkezett,
15
fokkal hidegebb levegőt hozott az erős szél, később egy mediterrán
ciklon miatt volt borult az ég, többfelé eső esett. A hideg 18-án
hajnalban érte el mélypontját, Bándon -2,5 fokig a hűlt a levegő. 22-24 között sokfelé volt eső, zápor, zivatar, Pécsen 24 óra leforgása alatt 90 mm-nyi
csapadék hullott. Május utolsó napjaiban egy lassan mozgó magassági
hidegörvény miatt mérsékelten meleg volt, a gomolyfelhő-képződésből
záporok, zivatarok alakultak ki.
Mozgalmasan kezdődött a nyár, hiszen rögtön egy hidegfront átvonulása miatt záporok, zivatarok alakultak ki, Nyíracsádon tornádót figyeltek meg szemfüles észlelőink. Pár napos erőteljes melegedés után 4-én újabb hidegfront érkezett; sokfelé pattantak ki zivatarok, melyeket felhőszakadás, viharos erejű kifutószél kísért. Az
ezután ránk köszöntő kánikulai meleg 9-ig tartott, ekkor egy hullámzó
frontrendszer hidegfrontja érte el hazánkat, a déli megyékben lenyűgözően látványos szupercella robogott át. A felhőkkel tarkított gyakorta esős, kissé hűvös időnek 14-én szakadt vége, addig több tubát
is lencsevégre kaptak megfigyelőink. 16-tól hamisíthatatlan kánikulai
meleget élvezhettünk; olyannyira magasra szökött fel a hőmérő
higanyszála, hogy piros hőségriasztás rendeltek el. Sorozatban dőltek meg a napi melegrekordok,
35-36 fokok is előfordultak. 21-én enyhült a hőség, egy héten keresztül
kissé változatosabb időben volt részünk; záporok, zivatarok pattantak
ki. Június utolsó napjaira embertelen meleg köszöntött be hazánkba, az ÁNTSZ 5 napon keresztül tartó hőségriadót rendelt el, mindemellett az UV-sugárzás extrém, 8-asnál nagyobb értéket ért el. 30-án Bugacon 38,2 fokot mértek.
A rendkívüli kánikula miatt 10 naposra nyúlt a hőségriadó. Újabb rekordok dőltek meg, 2-án Túrkevén 38,4 fokos, Újpesten 37,3 fokos hőség tombolt. 3-án egy hullámzó frontrendszer előterében zivatarok pattantak ki a délutáni illetve esti óráktól. A forróság végül 6-án tetőzött, Fülöpházán 39,3 °C-ig
kúszott fel a hőmérő higanyszála. 9-én kiterjedtebb és erősebb
zivatarok is kialakultak, Abádszalókon a jégverés következtében házak rongálódtak meg. A 11-én érkező újabb, ezúttal erőteljesebb hidegfront elmosta a Balaton Soundot, míg a 14-ei hidegfront a
Kab-hegyen 126
km/h-ás széllökést „produkált”. A frontokkal tarkított idő 19-én tovább
folytatódott, a viharok miatt fák dőltek ki, ármakimaradások is
előfordultak. Egy átmeneti napos időt követően délnyugat felől 24-től
négy napon keresztül egy magassági hidegörvény húzódott fölénk. A
fülledt, párás, átlagosan meleg levegő kiváló feltételeket szolgáltatott a zivatarok kialakulásának. Kissé enyhült az aszály. A távolodó és feloszló hidegörvény mögött visszatért a kánikula. A 29-ei hatalmas széllel érkező szupercellás hidegfront
a Dunakanyar körzetében rengeteg kárt okozott, voltak helyek ahol
gyökerestől fordultak ki a fák, míg máshol háztetőket sodort el.
Folytatás: www.idokep.hu
Elkezdték az M30-as autópálya lezárással érintett szikszói szakaszán az instabil talajszerkezet megerősítésének előkészítését.
A tervezett létesítmény kapacitása a működő paksi blokkokénak a felével ér fel.