Az építőipari vállalat számára szintén fontosak azok az értékek, amelyeket a kecskeméti csapat képvisel: társadalmi szerepvállalás, elkötelezettség, jótékonykodás.
A Duna Aszfalt Kft. és a KTE Kosárlabda Klub Kft. újabb egy évvel meghosszabbította a névadó szponzori szerződését, így a kecskeméti csapat immáron kilencedik éve használja a Duna Aszfalt nevet. A megújított szerződést Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója és Fazekas Mihály, a KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosi tanácsának elnöke írta alá.
Tóth László, a névadó szponzor ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy azért állnak a csapat és vezetősége mellé immár 9. éve, mert olyan fontos értékeket is képviselnek, amelyek nem csak a sportban fontosak. Példaként hozta fel a megyei kórházzal, valamint a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvánnyal közösen folytatott jótékonysági akciókat.
A KTE Kosárlabda Klub tulajdonosi tanácsának elnöke, Fazekas Mihály kiemelte, hogy a Duna Aszfalt hosszú évek óta tartó támogatása révén stabil a klub háttere, és bízik benne, hogy az előttünk álló szezonban a közös célokat még magasabb szintre tudják emelni. Hangsúlyozta, hogy idén is a legjobb nyolc közé kerülés a KTE-Duna Aszfalt célja, de a rájátszásban is minél tovább szeretnék látni játszani az együttest, ezzel megörvendeztetve a népes szurkolótábort.
A város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a városvezetés továbbra is kiemelten támogatja a kosárlabdát. A Duna Aszfalt Kft.-ről elmondta, hogy a cég a társadalmi szerepvállalás területén zászlóshajónak számít, és ezért tisztelet és köszönet jár nekik.
A KTE Kosárlabda Klub Kft. szerződést kötött a 2020-21-es bajnoki szezonra a 31 éves, center pozícióban játszó Horti Bálinttal. Az új játékos leszerződtetésével összeállt a KTE Kosárlabda Klub végleges bajnoki játékoskerete. Marko Derasimovic augusztus 17-én, Cleveland Thomas pedig augusztus 23-án érkezik Kecskemétre. A csapat vezetőedzője Váradi Kornél, edzői pedig Hegedűs Gergely és Dusan Markovic.
A vezetőedző beszédében kiemelte, hogy nagy köszönettel tartoznak a támogatóknak és a vezetőségnek, hogy stabil hátteret teremtenek a munkához. Hozzátette, hogy sikerült mind emberileg, mind szakmailag kiváló játékosokkal megkezdeni a felkészülést, és azon dolgoznak nagy erőkkel, hogy Kecskemét büszke legyen kosárlabdacsapatára.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.