Pazar madárvilág és Árpád-kori emlékek a Holt-Tisza mentén

Mára már nagyon kevés olyan igazi, árvízjárta ártéri területe maradt a Tiszának, amely a hamisítatlan, 19. századi, folyószabályozás előtti állapotokat idézi állat- és növényvilágában egyaránt. Mindez fűszerezve két, az Alföldön szinte egyedülálló Árpád-kori emlékkel, melyeket jól járható turistaút köt össze.

 

Templomhalom, Árpádszállás. Lakitelek külterületén, a tőserdei Tisza-holtág mentén egymás mellett található e két igen beszédes nevű terület, melyek nevének eredete egészen a közelmúltig a feledés homályába merült. 2015-ben már csak legenda volt, hogy „ott a régi TSZ-központban egy nagyon régi templom van a domb alatt”, mivel a közelben zajló építkezések során sem találtak semmit. Aztán megtörtént a csoda, ott, ahol az ezeréves monda szerint lennie kell és a régi térkép is mutatja, a Templomhalom területén megtalálták az egykori Felső-Alpár nevű gazdag, Árpád-kori település ősi templomát. Anonymus szerint itt a közelben lehetett az a táborhely is, ahol Árpád vezér megpihent pár napra a bolgár Zalán fejedelemmel vívott végső csata előtt, a csata pedig, amely az Alpári síkon zajlott le, a magyarok győzelmével ért véget.

A közel ezer éves templom két méter magasan álló falai egyedülállóak a maguk nemében. Az épület megmenekülésének története sem mindennapi. Az 1920-as években a terület lelkiismeretes birtokosa, Kiss Albert homokkal betemettette a templomrom még magasan álló falait, hogy ne hordja el a köveit a környék élelmes lakossága, így mentette meg ezt a ritka műemléket az utókornak. Érdekes módon a romok feltárása szintén egy lelkes magánszemélyhez köthető.

Jelenleg a falak a Tőserdei Pálinkaház udvarán találhatóak, nyitvatartási időben szabadon megtekinthetőek, a templom feltárásának történetét bemutató kiállítással együtt. Ha valakinek ez sem lenne elegendő, áldozhat a gasztronómia oltárán az étteremben vagy a pálinkaházban.

A Tőserdő kedvelt üdülőhely a kecskemétiek körében, a fürdő környékén büfék, fagyizók sorakoznak, a part mentén játszótér, csónakkölcsönző és még egy kilátó is fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A tőserdei, más néven Szikrai Tisza-holtág hídjánál érünk először erdőhatárt, gyönyörű, évszázados ártéri öregerdőben, egy régi gáton halad a zöld jelzésű túra útvonala az Alpári-rét felé. A túra során érintett, valamivel több, mint ezer hektáros terület Szikra és az Alpári-rét néven a Kiskunsági Nemzeti Park része, szigorúan védett. Famatuzsálemek, hatalmas törzsű nyír-, nyár- és fűzfaligetek kísérik az utat, melyek törzsére a gyakran indaszerűen kapaszkodó kúszónövények, mint a komló, vagy a ligeti szőlő ún. „fátyoltársulást” alkotnak.

Az ilyen fátyolos, árnyas erdőkben az Alföldön igen ritka keleti kontyvirág is helyet talál, erre utal a róla elnevezett Kontyvirág Tanösvény és a Kontyvirág Erdei Iskola is. A növénytársulások mellett a Tőserdő énekesmadár-állománya is kiemelkedőnek számít, a rendkívül ritka szürke küllő és a fekete harkály mellett a fák odvaiban baglyok és denevérek is otthonra találnak.

Tiszaalpár felé haladva pár kilométer után az erdőből kilépve hatalmas, végeláthatatlan mező fogad, és a távolban felsejlő templom tornya jelzi: igen, ez már a híres Alpári-rét. A szélén, a turistaúton gyalogolva olykor a vízpartra kis kitérőt téve az évszázados fűzfák árnyékában az ártéri erdők madarainak mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Ezen a szakaszon lépdelve a vízparti csendet csupán a nád susogása, a hullámok csobbanása, vagy az éppen általunk megriasztott madarak szárnyainak suhogása töri meg olykor-olykor. Léleknyugtató környék, annyi bizonyos. Egy ponton, ahol a lápvidék és a nyílt víz összeért, egy csónak árválkodik egy fához kikötve. A hangulatról és a látványról egyetlen név ugrik be: Matula bácsi.

Tiszaalpárra egy régi, köves makadámúton érünk be. A falut átszelő zöld jelzés az Alföldön különleges látványt nyújtó, a környék fölé magasan emelkedő bronzkori földvárhoz vezet, amelyet az Árpádok korában előszeretettel használtak lakóhelyül, Anonymus krónikájában Castrum Olper néven szerepel. Mára csupán területének két ötöde maradt épen, a nagyobb rész a Tisza eróziós munkájának köszönhetően valamikor a 15. század derekán a vízbe omlott. 

Herczegh Ferencet az alpári földvár ihlette meg, amikor Pogányok című művében némi pátosszal ugyan, de remekül foglalja össze, hogy hogyan is nézhetett ki egy ilyen honfoglaláskori földvár: „Palánkfallal koronázott lomha földsáncainak és óriás gerendákból ácsolt őrtornyainak árnyékképe olyan, mint egy formátlan ököl, amely torkon ragadta és leteperte a szabad pusztát. Sötét tilalomfa a rónaság szívében. Örökös fenyegetés és irgalmatlan parancsszó, amely a sátoros pogányoknak szól..." (Egyébként a regény főhősét is így hívják: Alpár-vezér.)

 

A várdomb tetejéről egy kis elmélyüléssel időutazást tehetünk, a távolba tekintve a Duna-Tisza közének egyik legszebb panorámája tárul fel előttünk. A honfoglaláskori várból honfoglaláskori állapotokat idéző tájképi látvány fogadja az ide látogatót. A holtágba árvíz idején betörő Tisza által gyakran elárasztott Alpári-réten olyan madarak fészkelnek, mint a magyar természetvédelem címermadara, a nagy kócsag, a 2008-ban az Év Madarának választott kanalas gém, vagy éppen hazánk egyik legszínpompásabb madara, a jégmadár.

A földvárral szemben emelkedő Templomdomb szelídgesztenyésén átvágva érhető el a zöld jelzés tiszaalpári végpontja, a kicsinyke skanzen, amelyben egy Árpád-kori település életébe nyerhetünk bepillantást, melyet a környékbeli feltárások tapasztalatainak alapján építettek fel. 

Forrás: Turista Magazin