2024.04.18, Csütörtök

Kutatók éjszakája - Robotszumó, plazmavágás, varázstanoda és füstölt paprika Bács-Kiskun megyében

mti

2016.09.28. 08:23

Kecskeméten több helyszínen, Baján, Kiskunfélegyházán, Kalocsán lesznek színes programok péntek este. Lesz olyan helyszín, ahol ígérik: minden lesz, ami ég, robban, füstöl vagy repül.     

Hirdetés

Robotszumó, plazmavágás, varázstanoda és füstölt paprika is várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakája szeptember 30-ai országos rendezvénysorozat Bács-Kiskun megyei programjain. 

Földön, vízen, levegőben címmel az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft. óránként induló üzemlátogatásain az érdeklődők megtudhatják, hogyan készülnek a felhőkarcolók, részesei lehetnek a hatalmas acélszerkezeti idomok fűrészelésének, láng- és plazmavágásának.     

 

kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő tudományával, a robotikával ismerkedhetnek meg a résztvevők. A legkisebbek kipróbálhatják a diákok által programozott távirányítású robotot, valamint játszhatnak robotszumót. Ezen túl ötvennél is több ördöglakattal, rabkereszttel, térbeli összerakóval és egyéb logikai fejtörőkkel várják az érdeklődőket. A szervezők továbbá azt is ígérik, minden lesz, ami ég, robban, füstöl vagy repül.     

 

A Kecskeméti Planetáriumban lézerfénnyel kísért ismeretterjesztő előadásokra várják az éjszakai túrázókat.  

 

kecskeméti Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalba látogatók egyebek mellett az élelmiszerek vizsgálatának egyes folyamatait ismerhetik meg, de tesztelhetik az édesítőszerek közötti különbségeket is. 

 

kecskeméti Piarista Iskolában megtudhatják, mi a különbség a szemét és a hulladék között, miközben Tetra Pak-pénztárcát készíthetnek. A biológia teremben olyan kérdésekre keresik a választ, hogy miért van szükség környezetvédelemre vagy milyen hatásai és következményei vannak a gyógyszermaradványoknak, az Öveges Diáklaborban pedig különféle világító folyadékokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők vagy egyszerű kísérleteket végezhetnek vízzel és olajjal.     

 

A Pallas Athéné Egyetem kecskeméti és szolnoki helyszínein nyolcvanhárom programmal várja délutántól éjszakáig a látogatókat.     

A pedagógusképző kar vállalkozási képességfejlesztő tréninggel és társasjátékokkal, közös családi festéssel, intelligenciafejlesztő játszóházzal, infrakamerás szemmozgásvizsgálattal, valamint elsősegélynyújtási gyorstalpalóval készül.

Ugyanitt, a Csillagvizsgálóban az égitestek távcsöves megfigyelésére lesz lehetőségük az odalátogatóknak.     

A kertészeti- és vidékfejlesztési kar kóstolókat, kézműves termékek vásárát, termékbemutatót és kiállításokat szervez.

A Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolába látogatók pedig egyszerű hangszereket készíthetnek, egyperces látványos kísérleteket végezhetnek, interaktív táblajátékokon próbálhatják ki magukat vagy éppen a kézműves kuckóban alkothatnak.     

A GAMF műszaki és informatikai karon olyan programelemekkel készülnek idén, mint a hallgatók által épített járművek, robotos programok, fizikai kísérletek, mikroelektronika, műanyagfröccsöntés, kovácsolás és hegesztési bemutató, de lesz véradási lehetőség és a Mercedes-Benz is képviselteti magát egy kiállítással.     

A Tudósházban lézerbemutató, varázsszoba és történelmi múltidézés is lesz.     

 

A szolnoki gazdálkodási karon mintegy húsz kiállító várja az érdeklődőket.     

 

A víztisztítás folyamatával ismerkedhetnek meg a bajai Eötvös József Főiskola programjaira látogatók. Az érdeklődők a Sugovica folyóból nyert vízminták mikroszkopikus vizsgálatától kiindulva megtudhatják, milyen folyamatokon megy keresztül a víz, mire ihatóvá válik. A gyerekeket érdekes, ugyanakkor látványos kísérletekkel várják a Varázstanodában. A helyi obszervatórium közreműködésével planetárium nyílik a főiskola aulájában.     

 

A fűszerpaprikával kapcsolatos kutatásokat ismerhetik meg az érdeklődők, sőt még egy újdonságot, a füstölt paprikát is megízlelhetik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Zöldségtermesztési Önálló Kutató Állomásán, Kalocsán. A szakmai előadások mellett a gyakorlati programok keretében lehetőség nyílik a keresztezés kipróbálására, színezőanyag és csípősség mérésére, őrlemény készítésére, de lesz zsíroskenyér-kóstoló is idei, új és előző évi, öreg paprikával.     

 

Híres tudósok életével és kutatásaival ismerkedhetnek meg egyebek mellett a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Természettudományos Diáklaborjának programjaira látogatók. A neves kutatókat, köztük Einsteint, Newtont vagy Marie Curie-t egy-egy diák személyesíti majd meg.