2024.03.29, Péntek

Közös érdek a mérőórák megóvása

kormanyhivatal.hu

2016.08.03. 14:01

Ha rendellenességet észlel, például hiányoznak a plombák, megsérült vagy eltűnt a mérőórája, azt késlekedés nélkül jelezze szolgáltatójának. Fontos, hogy a hibát ne próbálja megjavítani!

Hirdetés

Országos Roadshow keretében ma délelőtt Kecskemétre érkezett az Óvja mérőóráját! kampány. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal együttműködnek, hogy minél szélesebb fogyasztói körhöz eljuttassák a kiadványban szereplő információkat.

A tájékoztatón dr. Zombor Attila  Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója mondott rövid köszöntőt, majd Scherer Zsolt, a MEKH sajtószóvivője foglalta össze, mi a kampány célja, hogy valójában miért is fontos az „Óvja mérőóráját!” című kiadvány és miért kell a benne szereplő információkról feltétlenül tudniuk az állampolgároknak. Elhangzott: Magyarországon mintegy 15 millió fogyasztásmérő van a szolgáltatók birtokában. A fogyasztóknak ezek alapján bocsátják ki a számlákat a közműszolgáltatók, s évente közel 1500 panaszos ügyet kezel a hivatal.

Ezek után dr. Kolozsi Sándor, a MEKH Fogyasztóvédelmi főosztályának vezetője mutatta be részletesen a kiadványt. Elsőként arra a kérdésre adta meg a választ, hogy miben is segít nekünk, állampolgároknak ez a kis prospektus. Elmondta, hogy a MEKH fontos feladata a fogyasztók védelme, a hatáskörébe tartozó panaszok kivizsgálása. A benyújtott panaszok egy része szabálytalan vételezés megállapítására vonatkozik, amely miatt a közműszolgáltató kötbér, illetve a felmerült költségek megfizetésére szólítja fel a fogyasztót.
A kötbér a szabálytalan vételezés súlyos szankciója, amelynek célja, hogy a fogyasztókat visszatartsa a hasonló tevékenység végzésétől.
A szabálytalan vételezés fogalmát és műszaki tartalmát jogszabályok és a szolgáltatók üzletszabályzata határozza meg. Ez egy olyan tiltott tevékenység, amely élet-és balesetveszélyes, fenyegeti a vagyonbiztonságot. Mindemellett kárt okoz a szolgáltatónak és ezáltal a többi felhasználónak is. Fontos tudni, hogy a fogyasztónak kötelezettsége megóvni a fogyasztásmérőt, a mérési és vezetékrendszert, a plombákat, illetve a szolgáltató által elhelyezett egyéb jelzéseket. Elsődlegesen akkor válik szabálytalan vételezővé a fogyasztó, ha nem jelenti be haladéktalanul a szolgáltatónak a fogyasztásmérő vagy a mérési rendszer problémáinak, jelzéseinek sérülését vagy hiányát. Esetleg, ha eltávolítja, meghamisítja, vagy akár megrongálja a készülék vagy a mérési rendszer plombáit, jelzéseit, és ezáltal lehetővé válik a méretlen vételezés (lopás) műszaki feltétele. Továbbá, ha valaki méretlenül veszi igénybe a szolgáltatást, a fogyasztásmérő vagy a mérési rendszer megbontásával, esetleg megkerülésével. Végül ön akkor is szabálytalan vételezővé válik, ha a szolgáltató engedélye nélkül rácsatlakozik a vezetékrendszerre vagy visszakapcsolja a szolgáltatást a felhasználási helyen.
A főosztályvezető tájékoztatást adott a szabálytalan vételezés bizonyításáról és következményeiről, valamint az ellenőrzés folyamatáról. Mivel a fogyasztásmérő berendezés az úgynevezett elosztói vezetékhálózatot üzemeltető szolgáltató tulajdona, így a szabálytalan vételezések felderítése érdekében a felhasználási helyeken a szolgáltató ellenőrzéseket végezhet, amely során a fogyasztó köteles együttműködni.

A szolgáltatónak arra is joga van, hogy az ellenőrzéseket előzetes bejelentések nélkül végezze. A felhasználó, képviselője vagy független tanú jelenlétében lehet lefolytatni az ellenőrzéseket, amelynek során a felhasználónak biztosítani kell a fogyasztásmérőhöz való hozzáférést. Nagyon fontos tudni, hogy az ellenőrzést a felhasználó nem akadályozhatja meg! 

A kiadvány online formában is olvasható: 

http://www.mekh.hu/download/f/cf/10000/tajekoztato_a_szabalytalan_vetelezesrol.pdf

forrás: mekh.hu/kormanyhivatal.hu