2024.03.29, Péntek

A legszebb tündérmesére vár a Kamaraszínház

Katona József Színház

2016.10.21. 08:32

A János Vitéz egy szívmelengető történet szerelemről, csalódásról, hűségről és önfeláldozásról, gyönyörű dalokkal, sok humorral és érzelemmel, a Katona József Színház művészeinek előadásában.

Hirdetés

 

Bár még csak októbert írunk, a kecskeméti Katona József társulata a harmadik premierjén is túl van.

 

A címszerepet Orth Péter alakítja, akinek régi szerepálma volt Kukorica Jancsi. A főbb szerepekben Kékkovács Mara, Dobó Enikő, Csombor Teréz, Kiss Zoltán, Aradi Imre, Kiss Nikolett, Pál Attila, Sirkó László lép színpadra.

A darab rendezője Szente Vajk, aki nem először dolgozik Kecskeméten. Tavaly ő rendezte a Tied a világ! c. musicalt, amelyet az új évadban is teltházzal játszik a teátrum.

A János vitézben Petőfi sorai és Kacsoh Pongrác gyönyörű szép dalai eredeti változatukban hangzanak el, amit egyedi látványvilág tesz izgalmassá. Szente Vajkot ugyanis rendezői munkája során a foci Eb, a magyar fiúk kurucos helytállása inspirálta.

Az előadások november 3-án, 4-én és 23-án a Kelemen László Kamaraszínházba lesznek.

KultúraKecskeméti Katona József SzínházJános vitézKelemen László KamaraszínházSzente Vajk