A gyermekek az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékot tekinthetik meg.
A sok éves hagyományához híven a környékbeli települések önkormányzataival való együttműködés keretében idén is olyan gyerekek érkeznek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházba, akik az ilyen lehetőségeket leszámítva nem jutnának színházi élményhez.
Május 12-én 15 órakor az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékot tekinthetik meg a gyermekek a színház vendégeként.
A több mint 400 gyermeknek az előadást követően alkalma nyílik majd a produkcióban szereplő színművészekkel találkozni, illetve a kecskeméti földhivatal jóvoltából egy kis meglepetés édességben is részesülnek.
Kisfilmünkben bemutatjuk a megújult kilenc állomást és az alagútba is bepillantást engedünk a metrószerelvény vezetőfülkéjéből nézve.
A Pureco által telepített berendezések a Zadar közeli ipari parkban óránként 8 millió liter csapadékot képesek megtisztítani. A megszokottól eltérően nyílt árokban működnek, és üzemeltetési költségük töredéke a zárt olajleválasztóknak.